Egészégügyi kártya: Gyergyó felkészült a változtatásokra

Május elsejétől minden 18 évnél idősebb személy csak az egészségügyi kártyával vagy a biztosító által kibocsátott, három hónapra érvényes igazolvánnyal veheti igénybe az egészségügyi szolgáltatásokat. A gyergyószentmiklósi kórházban igyekeznek felkészülni a változásra. Az intézmény megkötötte a szerződést is az egészségbiztosító pénztárral.

Az egészségügyi kártya egyik célja, hogy jelezze, tulajdonosa rendelkezik egészségügyi biztosítással, a másik pedig, hogy használata révén a beteg megerősítse, igénybe vette az adott szolgáltatást például az orvosnál vagy a kórházban.

Május elsejétől minden 18 évnél idősebb személynek szüksége van egészségügyi kártyára vagy a biztosítóház által kibocsátott biztosítotti igazolványra ahhoz, hogy az egészségügyi ellátásokban részesülhessen. Hargita megyében a 18 év feletti, egészségbiztosítással rendelkező személyeknek összesen 203 669 kártyát nyomtattak.

Akinek nincs kártyája, annak legyen pénze

„Mindenfajta szolgáltatásra, kivéve a sürgősségi eseteket, kötelező módon be kell mutatni az a kártyát, vagy az igazolást. Aki ezzel nem rendelkezik, annak minden szolgáltatást meg kell fizetnie”, nyilatkozta Ferenczy István, a Gyergyószentmiklósi Városi Kórház menedzsere.  

A gyergyószentmiklósi kórházban igyekeznek felkészülni a következő napokban a változásokra. Összesen 26 darab kártyaolvasót vásároltak, amelyben 24-et felszereltek az intézmény területén.

A kártya használatával kapcsolatosan egyik lefgontosabb tudnivaló, hogy elengedhetetlen a PIN kód ismerete, hiszen ezzel kell aktiválni a kártyát. Ezt akkor aktiválják, amikor a beteg először jelentkezik a családorvosnál, vagy az orvosi rendelőkben, ismertette az igazgató. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az egészségügyi kártya nem helyettesíti a küldőpapírt, és nem bizonyítja automatikusan a tulajdonos biztosított státusát.

Egészségügyi szolgáltatás esetén, ha a beteg nem biztosított vagy ha biztosított, de nincs kártyája vagy igazolása, esetleg nem ismeri a kártya Pin kódját, akkor csak abban az esetben tudják ellátni, ha kifizeti a kezeléseket. A biztosítotti igazolás csak három hónapra szól, és a biztosító állítja ki a személy kérésére. Az egészségügyi kártyára egyaránt szükség van a családorvosi, a szakorvosi rendelőben, paraklinikai vizsgálatok, vagyis laboratórium, röntgen, EKG stb. esetében, valamint kórházi beutaláskor.

Nincs adóssága a kórháznak

A gyergyószentmiklósi kórház megkötötte az idei évre is a szerződést a Hargita Megyei Egészségbiztosító Pénztárral. Az új megállapodás nem jelent nagyobb volumenű változásokat.

„Nagyjából sikerül a tavalyi szinten megtartani a szerződés értékét, egy nagyon kevéssel sikerült emelni. Nagyjából ugyanazokkal a számokkal fogunk dolgozni, mint tavaly”, ismertette a gazdasági helyzetet az igazgató.

Hargita megyeszinten a kórházakban 18 ággyal kevesebbet biztosít a pénztár, Gyergyószentmiklós esetében ez két ágy csökkenését jelenti. Az intézmény nem halmozott fel adósságokat, bár nem mindig sikerül tartani az ágykeretszámokat.

Jelen pillanatban a kórháznak nincs adóssága, az első három hónapban viszont meghaladták a bentfekvési számokat és a biztosítóházzal kötött szerződést, ezt 150-es létszámmal haladták meg. Ezt a tavalyi év kis megspórlásából tudták áthidalni, így lehetett elérni azt, hogy ne legyen most adósságuk.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?