Ismét Markó Attila előzetes letartóztatását kérik

A korrupcióellenes ügyészség (DNA) ismét Markó Attila volt parlamenti képviselő előzetes letartóztatását kéri amiatt, hogy kivonta magát a nyomozás alól.

A DNA egyik keddi közleménye szerint a kárpótlási ügyben végzett vizsgálatok során kiderült, hogy a vádlott kivonta magát a nyomozás alól, elhagyta Romániát, és ezért nem hallgathatták ki. A per a legfelső bíróságon zajlik, ezért az előzetes letartóztatási kérelmet is ugyanott nyújtották be az ügyészek.

A Magyarországon tartózkodó Markó Attila korábban elmondta a Kossuth Rádiónak, hogy Magyarországon akar új életet kezdeni, és azt reméli, hogy Magyarország nem adja ki. Az ügyészség három rendbeli hivatali visszaéléssel vádolja a volt képviselőt egy kárpótlási ügyben.

A vádhatóság először tavaly decemberben kérte az előzetes letartóztatását a parlamenttől egy másik kárpótlási ügyben. Akkor a törvényhozói testület engedélyezte, de az ügyészség nem élt ezzel a lehetőséggel, és hétfőn Markó Attila közölte, hogy abban az ügyben ejtették ellene a hivatali visszaélés vádat. Az ügyészek a mostani ügyben is kérték a parlamenttől az előzetes letartóztatását, de ez a kérés okafogyottá vált, miután Markó lemondott képviselői mandátumáról.

Megtörtént a vádemelés

A DNA április 9-én közölte, hogy vádat emelt a kárpótlási bizottság tagjai, köztük Markó Attila ellen. Három rendbeli, súlyos következményekkel járó hivatali visszaélés vádjával küldték bíróság elé a kártérítési bizottság volt tagjait, akik állítólag 85 millió euró kárt okoztak az államnak azáltal, hogy a piaci értéknél jelentősen magasabb kártérítéseket ítéltek meg a kommunizmus idején államosított ingatlanokért.

Az egyik vádlott Horia Georgescu, aki a választott tisztségviselők, bírák és egyéb tisztviselők vagyonát vizsgáló Országos Feddhetetlenségi Ügynökség vezetője volt. Markó Attila korábban elmondta: nem tartja jogszerű eljárásnak, hogy ha egy testületben valaki korrupciós cselekményt követel el, azért a testület egésze feleljen.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?