Az Erdélyi Fejedelemség létrejöttéről, annak az Oszmán Birodalom és a Habsburg Birodalom közötti helyzetéről, politikai állapotáról, aranykoráról és hanyatlásáról tartott előadást Oborni Teréz, a Kós Károly Akadémia meghívottja.

Folytatódott az időutazás, amely a kezdetektől érkezett el a 16-17-ik századokig, az Erdélyi Fejedelemségig. A Kós Károly Akadémia történelmi előadássorozatának csütörtöki meghívottja, a Magyar Tudományos Akadémia tudományos főmunkatársa Oborni Teréz volt, aki egy órás előadásában három szempontból járta körül a múltnak ezt a szeletét: a Porta szemszögéből, a Magyar Királyságból nézve, valamint az erdélyiek szempontjából, ahogy ők maguk definiálták magukat, mint önálló állam az Erdélyi Fejedelemség.

Mit jelentett a fejedelemség léte? Egyrészt török vazallus állam volt, de a magyar államiság őrzője is ugyanakkor, az összenemzeti politikai érdekek képviselője, a nemzeti kultúra őrzője. Erdély a török birodalomban különleges státust élvezett: a belpolitikájába a szultán nem avatkozott be, nem küldött állandó itt-tartózkodással hivatalnokokat, sem hittérítőket, hogy a muszlim vallást erőltessék az itt élő népre. Bár szerződés született a szabad fejedelem-választás jogáról, végső soron a szultán határozta meg, hogy meddig tart a mozgástér, amely keretei között az erdélyiek politizálhattak.

Az előadó korabeli dokumentumok fotóit is bemutatta, szerződéseket, amelyek a fejedelmek és a szultán között köttettek, egy olyan festményt, amely az 1626-os követfogadást örökíti meg Bethlen Gáborral és Toldalaghy Mihállyal Gyulafehérváron, valószínűleg az úgynevezett Bokályos Házban.  A festmény néhány évvel ezelőtt bukkant fel egy bécsi aukción, a kikiáltási ára 150 ezer euró volt. Bár jó lett volna, ha a Magyar Nemzeti Múzeum tulajdonába jut, ez nem sikerült, egy török gyűjtő vásárolta meg – árulta el az érdekességet Oborni Teréz.

Mohács és Buda között

A Magyar Királyság szempontjából nézve az erdélyi helyzetet a Mohácsi vész és Buda eleste közötti zavaros időszakban, (1526-1541) ismertette a történész. A királyok harcáról beszélt, arról, hogy mindketten, Szapolyai János és Habsburg Ferdinánd is legitim király volt, és egyik a másikat nem ismerte el. Az 1538-as váradi béke során az ország ketté oszlik, és ahogy Fráter György barát megállapítja, a keleti és nyugati országrész önmagában nem tud helytállni. Az Erdélyi Fejedelemség létrejöttében nagy szerepe volt az 1571-es Speyeri szerződésnek, amelyben először nevezik meg az új államot, a Principatus Transilvaniaet.

Erdélyből nézve a Szapolyaiak királysága jelentette a fejedelemség történetében a legszebb korszakot, az 1541-1571 közötti periódus az építkezésé, gazdagodásé és fejlődésé volt. Erdély a legbefogadóbb ország volt ekkor, otthont adott a reformációnak, intézményesítette a négy bevett vallást, iskolák, nyomdák működtek, amelyek hozzájárultak az anyanyelvi kultúra kibontakozásához is. Az európaiság és a nemzeti elkötelezettség közötti harmónia jellemezte. A történész a fejedelemség sorsát Apafi Mihály halálával zárja, amely egyben az önálló fejedelemség vége is (1690).

Oborni Teréz végül Áprily Lajos Bethlen Gáborhoz írt sorait idézte.