banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Ösztöndíjakkal csökkentenék az iskolaelhagyást

Elsősorban az iskolaelhagyást szeretnék csökkenteni azzal az ösztöndíjprogrammal, amelyet a kormány szerdán hagyott jóvá. A támasz az érettségihez, út az egyetemre nevet viselő program másik fontos célja a sikeresen érettségizők és az egyetemisták számának növelése.

A program hét évig futna 2015 szeptemberétől, és olyan középiskoláknak, egyetemeknek nyújtana lehetőséget, amelyek részt kívánnak venni az ösztöndíjakra kiírt pályázati versenyben.

A verseny egyik fontos szempontja, hogy olyan diákokat segítsenek akár anyagilag, akik sikeresen letehetik az érettségit, és beiratkozhatnak az egyetemre. A program az egyetemelhagyásra is fókuszálni kíván, hiszen a kormány adatai szerint a 2013-2014-es tanévben húszezer diák hagyta ott a felsőfokú képzést. 2014-ben a nyári érettségin csupán a vizsgázók 60,65 százaléka ment át, a szakközépiskolákban ez a szám 38,7 százalékos, az elméleti líceumok esetében 77,2, a művészeti iskolák esetében pedig 67,8 százalékos.

A kormány adataiból az is kitűnik, hogy óriási szakadék tátong a roma és nem roma gyermekek iskolaelhagyása között: a kötelező osztályok elvégzése után a roma gyermekeknek csupán 25 százaléka, a nem roma gyermekeknek pedig 75 százaléka tanul tovább.

A programról bővebben itt és itt olvashat.

Kapcsolódók

Kimaradt?