Nehéz a finn oktatási reformról röviden szólni.  Hosszabb elemzésbe viszont nem érdemes bocsátkoznunk, mert az egeret elefánttá alakítani talán még az egykori szovjet biológusok sem akarták. Mire gondolok? Egyrészt arra, hogy a finn oktatási reform megértéséhez oldalakat kellene a finn ember lelki alkatának ismertetésére szentelnem. Be kellene mutatnom azt, amit a finnek majd fél évszázada társadalmuk és implicite oktatásuk fejlesztése érdekében tettek. De ha ezután a hazai viszonyok párhuzamos elemzésébe kezdenék, úgy járnék, mint a A Hortobágy Poétája című vers szerzője egykoron. (Tetszik emlékezni: „Káromkodott vagy fütyörészett.”)

Ezért nehéz 2015-ben, Bukarestben mind röviden, mind hosszan a finn oktatási reformról írnom. A kihívás mindezek ellenére vagy ezek miatt, érdekesnek tűnik. Vegyünk mindent sorjában.

Miről van szó röviden?

Arról, hogy a finnek nemrég olyan oktatási reform kikísérletezésébe kezdtek, amely radikálisan megváltoztatja a klasszikus oktatási rendszert. Olyan kísérletbe fogtak, amely lemond a tantárgyak szerint szervezett oktatásról és témák, a tanulók érdeklődési köre mentén szerveződik. Horribile dictu: még az osztályok keretét is szétfeszítené. Terveik szerint, ha a kísérlet eredménnyel jár, 2020-ra általánosítanák elképzeléseiket.

Miért van a finneknek szükségük a reformokra?

A jelenleg működő finn oktatás eredményei kiválóak. Több évtizedes szívós és következetes munka eredményeként elérték azt, hogy a PISA legutóbbi felmérésén olvasási és matematikai készségek szempontjából a másodikok, a természetudományi készségek terén pedig az elsők a világon. Mégis változtatnak. Miért? Pasi Silander, a finn oktatási szakember, az alábbiakban foglalja össze a változtatás igényét: "Másfajta oktatásra van szükségünk ahhoz, hogy felkészítsük az embereket a munkára, hogy jobban igazodjunk a gazdaság és a modern társadalom igényeihez.''

Mivel magyarázzák a finn sikereket?

Szerintük a finn oktatás legalább két okból vált eredményessé. (1.) Mert a rendszer a decentralizálás elve méntén szerveződik, ami náluk elképzelhetetlen szabadságot biztosít a padagógusnak és az iskolának egyaránt. (2.) Mert pedagógusaik - nálunk hihetetlen - társadalmi megbecsülésnek örvendenek.

Csodálkozhatik-e valaki eredményeik ismeretében azon, hogy a finn fiatalok versengenek azért, hogy pedagógusok legyenek? Ezáltal olyan mértékű szelekciót valósítanak meg, amelynek eredményeként csak az érdeklődő fiatalok 10%-ának sikerül pedagógusi pályára lépnie. Csoda tehát a finn csoda? A pálya iránti vonzalmat az csak növeli, hogy a pedagógusok 2000—6000 euró körül keresnek egy hónapban.

Másik - számunkra - hihetetlen példa. A legjobb és a leggyengébb finn iskola eredményei között 7% eltérést diagnosztizáltak. Nálunk ez a különbség akkora, hogy nem is tudják mérni. Azt mondanom sem kell, hogy ebben nem a gyermekanyag a hibás.

Tanulhatunk-e tőlük?

Biztosan igen, kitartást, szívósságot, következetességet. És még sok minden egyebet. Ennek ellenére a román nyelvű sajtó lapozása közben azt látom, hogy oktatási szakemberek, köztük egy volt miniszter, akit én inkább politikusnak tartottam, maguk a politikusok inkább megkérdőjelezik a finn példát, minthogy eredményeiről elgondolkodnának. Sőt egyik képviselőnk, akinek a nevét itt átallom leírni, de annyit  elárulok: nem magyar, egyenesen elhibázottnak tartja a finn oktatási reformot. Ő és még sok hozzá hasonló „szakember” inkább a hazai reformok mellett kardoskodik.

Mondjak erre példát?

Hát, szúrópróbaszerűen. Mi is decentralizáltunk Romániában. Létrehoztuk azt az intézményt, amely az oktatásunk eredményeinek fölleltározásával és a tankönyvekkel foglalkozik. A decentralizált intézmény a legcentralizáltabb formában mérte legutóbb a második, negyedik és nyolcadik osztályosok tanulmányi eredményeit. A felmérések tanulságai? A mérésekre kényszerített pedagógusok felkorbácsolt idegműködése meg több tonna papír, amelyet decentralizált formában az iskoláknak kellett beszerezniök. Gondolom szülői hozzájárulás is segíthetett ebben. Mondjuk ki nyíltan: központosított látszattevékenységek a decentralizálás elve mentén. Ennyi. Kérdik a pedagógusok, és kérdezzük mi is, mindez, meg az ehhez fogható „reformálások” vajon nem a pályától ijesztik el a pedagógusokat?

Más. 2011 óta van új tanügyi törvényünk. Hogy jó vagy kevésbé jó, azt nem sikerült megtapasztalnunk, mert 2012-ben némi nemű változások következtek be Romániában, és így az új törvény 365 cikkelyéből 150 alapvetően megváltozott. Mi lett volna, ha ez nem következik be? (Én itt a törvény megváltoztatására gondoltam.) Újabb kérdőjel. Ha rossz indulatúak lennénk, azt mondanánk, hogy ezek a változtatások önző érdekek, többnyire magánérdekek ütközéseinek következtében alakultak. Mondok erre is egy példát. Az új törvény egyik szülőatyja megszigorította az érettségi vizsgát. Így a jelöltek 50%-ának nem sikerült érettségi diplomát szereznie. Igen ám, de ilymódon a felsőoktatásunk némely vezető diplomagyárai „nyersanyag” nélkül maradtak. Azonnal megszületett az ötlet: vegyék fel a diákokat az egyetemre érettségi diploma nélkül. Amikor ez csodák-csodájára mégsem ment át a törvényes szűrésen, megszületett a másik mentőötlet. Az érintettek azt javasolták, hogy indítsanak az érettségi diploma nélküli jelöltek számára az egyetemek keretein belül „nem-egyetemi intézményeket”. Ezzel a diákok is jól járnak és a tanárok sem veszítenek. Menet közben adódott némi probléma a „minőségbiztosítás” körül. Az oktatási intézményeket Romániában (is) a törvény szerint autorizálni, majd akkreditálni kell. Namármost a szóban forgó új intézeteket, mivel az egyetemek keretében szerveződtek, vajon az ARACIS, vagyis a felsőoktatás minőségbiztosító intézete autorizálja-e vagy az ARACIP, amely a közoktatás fölött bábáskodik, mivel ezek az intézmények mégsem tartoznak szervesen a felsőoktatásba. Sürgősségi határozattal elfogadták az új intézmény szerveződését illetve az ARACIP előjogát ezek ideiglenes működési engedélyének kiadására. Logikusnak tűnik. Sőt, mi több, főként törvényesnek.

Az igazi reformötlet azonban mégis csak az volt, hogy az új törvény által előírt új curriculum (óratervek, tantervek stb.) mind a mai napig nem készült el. Az elemi oktatás kezdő osztályai számára viszont az új óratervek már elkészültek. Viszont az első osztályosok ábécéskönyv nélkül maradtak. Föltaláltuk tehát a részleges curriculum fogalmát. Van óraterv, van tanterv, de évkezdéskor nincs tankönyv.

Végül az jár az eszemben, hogy tanulhat tőlünk, aki szeretne. Igen friss innovációink sorát  még folytathatnám, de nem teszem, mert ezekhez valamilyen csoda folytán a finnek is hozzájuthatnának majd. Azt viszont igencsak sajnálnám.