Történelmi városközpontok felújítására kért pénzalapot az RMDSZ
A történelmi városközpontok műemléképületeinek felújítására különített volna el országos pénzkeretet az a törvénymódosító-javaslat, amelyet a kormány 28/2013-as sürgősségi rendeletét jóváhagyó törvénytervezetéhez nyújtott be az RMDSZ. Az általános plénumi vitán Cseke Attila, a Szövetség Bihar megyei parlamenti képviselője szólalt fel a jogszabály-tervezet általános vitáján.
„A képviselőház mint döntőház tárgyalta a törvénytervezetet. Az általunk benyújtott módosító javaslat értelmében a helyi közösségekre vonatkozó országos fejlesztési programba bevezetnénk egy olyan fejezetet, amely a történelmi városközpontokban a műemlék épületek felújítására különített volna el pénzalapot. Láthatjuk, hogy a felújított városközpontok nagymértékben lendítették a turizmust azokban az országokban, ahol felismerték ennek szükségességét. Ilyen például Szerbia, Magyarország vagy akár Csehország példája. De Romániában is mérvadó az, ahogyan az Európai Kulturális Főváros – 2007-ben zajló rendezvénysorozat kapcsán Nagyszebenben sikerült országos, helyi és uniós forrásból megfelelően felújítani a városközpont műemléképületeit. Módosító javaslatunk a Romániában működő építészeket tömörítő szövetség támogatását is élvezte” – ismertette Cseke Attila a végszavazást követően.
Hozzátette: sajnos Romániában még nem érett meg a politikai akarat arra, hogy felismerjék a műemlékek felújításának fontosságát. „ Ezt bizonyítja az a tény is, hogy a képviselőház plénuma elutasította ezt a javaslatot. 6 szavazaton múlott a javaslatunk elfogadása, amely lehetővé tette volna azt, hogy sok más erdélyi város és nemcsak Nagyszeben mintájára felvirágozzon. Ez az ország és a helyi közösségek épített öröksége melyet kötelességünk megvédeni, ugyanakkor, ha jól gazdálkodnánk vele, hasznot is húzhatnánk turisztikai szempontból.” – mutatott rá a képviselő.
Cseke Attila elmondta, hogy Romániában a műemlékek több mint 80 százaléka nagyon rossz vagy rossz állapotban vannak. A képviselő hangsúlyozta azt is, hogy a közösségi vezetők kötelessége felismerni a műemlékek restaurálásának fontosságát. Továbbá emlékeztetett arra, hogy 2012-ben és 2013-ban az RMDSZ kezdeményezésére az USL kormány elkötelezte magát egy olyan program mellett, amely felújítja a történelmi városközpontokat, de sajnos azóta a többség erről a szándékáról letett.