Turistainváziót hozott a Feröer-szigetekre a napfogyatkozás

Megszállták a Feröer-szigeteket a kamerákkal, teleszkópokkal és speciális szemüvegekkel felszerelt turisták, akik most már csak abban reménykednek, hogy a pénteki teljes napfogyatkozást nem rontja el a felhős időjárás.

Az előrejelzések sokkal szebb időt ígérnek a Feröer-szigetektől körülbelül 2 ezer kilométerre északkeletre fekvő Spitzbergákon, ahol tiszta égre lehet számítani. A teljes napfogyatkozás csupán az északi félteke egyik keskeny szakaszán lesz megfigyelhető, a jelenség a Feröer-szigeteken helyi idő szerint 9 óra 45 perctől lesz látható.

„Sosem volt még ennyi ember itt ezelőtt” – mondta Theresa Kreutzmann, a Visit Tórshavn turisztikai információs központ vezetője. Az Izland és Skócia között fekvő, 18 sziklás szigetből álló, 48 ezer lakosú területet körülbelül 10 ezer turista árasztotta el.

A Feröer-szigeteken 2 perc 45 másodpercen keresztül fogja a hold teljes egészében eltakarni a napot, míg a Norvégia partjaitól 800 kilométerre északra fekvő Spitzbergákon a csillagászati szenzáció 15 másodperccel rövidebb lesz. Európában, illetve Afrika és Ázsia egyes részein részleges napfogyatkozást lehet majd megfigyelni.

A Feröer-szigeteken idő előtt megnyíltak ugyan a kempingek azoknak, akiket nem rémít el az éjszakai 1,5 fok körüli hőmérséklet, a Spitzbergákon a hatóságok figyelmeztették az utolsó pillanatban érkező turistákat, hogy a mínusz 15 fokos hidegben nem lehet a szabadban tölteni az éjszakát.

Utóbbin a hideg mellett komoly veszélyt jelenthetnek a településeken kívül szabadon kószáló jegesmedvék is, ezért a helyi jogszabályok szerint csak képzett idegenvezető kíséretében vagy lőfegyverrel lehet elhagyni a lakott területet.

A Spitzbergákon a becslések szerint körülbelül 3 ezer jegesmedve él. Csütörtökön jegesmedve támadt egy sátrában alvó cseh férfira, aki az arcán és a karján sérült meg.

„Nálunk nincsenek jegesmedvék” – mondta nevetve Torstein Christiansen, a Visit Tórshavn munkatársa, hozzátéve, hogy a Feröer-szigeteken inkább az autóforgalom, illetve a váratlanul és gyakran lecsapó köd jelentik a fő veszélyforrást.

A szigetcsoport hatóságai az interneten közzétett információkkal segítik a szálláskeresést, illetve a legjobb napfogyatkozás-figyelő helyszínekről is tájékoztatnak.

Kapcsolódók

Kimaradt?