Magyar lottózó nyert rekordnyereményt az Eurojackpoton

Magyar lottózó nyert a nemzetközi Eurojackpot játékon - írja a Borsonline. A lap úgy tudja, a magyar játékos a játék történetének eddigi legnagyobb nyereményét vitte el pénteken, vagyis bruttó 1,2 millió eurót (több mint hatmillió lejt) nyert.

A személyi jövedelemadó levonása után a játékos így mintegy 310 millió forintot fog megkapni. Telitalálat, vagyis 5+2-es ezen a héten sem volt az Eurojackpoton, az ismeretlen nyertes ezt az összeget az 5+1-es találatával vitte el. Összesen három játékosnak volt Európában 5+1 találata, és ebből egy magyar.

Tizennégy európai ország után tavaly október óta Magyarországon is kapható ez a népszerű nemzetközi lottójáték, amelyen összesen 12 nyerőosztályban osztanak pénzt, de az euróban számolt nyeremények után azonban még tizenhat százalékos adót kell fizetni.

Mivel ezen a héten sem volt telitalálat, a főnyeremény összege immár 49 millió euró, vagyis mintegy 15 milliárd forint. 

Kapcsolódók

Kimaradt?