A svéd hercegnőt újra eljegyezték

A 30 esztendős Magdolna, XVI. Károly Gusztáv svéd király és Szilvia svéd királyné harmadik és egyben legkisebb gyermeke, aki jelenleg a svéd trón sorrendben negyedik várományosa, igent mondott Christopher O'Neillnek.

sved madeleine

A királyi palota hivatalos honlapja szerint a 38 éves O'Neill először a királytól kért engedélyt a lánykérésre, majd a svéd alkotmányban foglaltaknak megfelelően az uralkodó a kormány jóváhagyását is kikérte az esküvőhöz. A jegyesekkel készített rövid interjúban Magdolna elárulta, hogy párja még október elején kérte meg a kezét. A hercegnő szerint nagyon romantikus és bensőséges lánykérés volt.

A fiatalok közös barátaik révén ismerkedtek meg, és hamar megtalálták a közös hangot. Mindketten tisztelettel, valamint szeretettel tekintenek egymás családjára, és a hercegnő megfogalmazása szerint "egy nap" saját családjuk építgetéséhez is hozzákezdenek.

svedhercegipar

A pár egyelőre New Yorkban marad, mivel mindkettőjüket oda köti a munka. Magdolna jelenleg az édesanyja által létrehozott World Childhood Foundation nevű nonprofit gyermeksegélyezési alapítványnál dolgozik, Christopher O'Neill pedig egy befektetési vállalat vezető beosztású munkatársa.

A pár ugyanakkor nem zárja ki annak lehetőségét, hogy a későbbiekben Svédországba költözik. Az esküvővel kapcsolatban egyelőre nem árultak el pontos részleteket, de annyi biztos, hogy a nagy napra 2013 nyarán kerül sor a hercegnő hazájában.

Magdolna 2010-ben felbontotta jegyességét akkori vőlegényével, miután a sajtó beszámolt a férfi félrelépéséről. 

Kimaradt?