Internetmúzeum nyílhat Berlinben

Magánfinanszírozású internetmúzeum nyílik hamarosan Berlinben. Eddig nem volt olyan hely, ahol az internet történetét és alapítóinak elképzeléseit a kezdetektől napjainkig dokumentálták volna - mondta el Paul Rascheja, a múzeum egyik alapítója.

"Az internet és az életünk internet általi digitalizálása mindennapjaink, életterünk szilárd alkotórészévé és sokak számára gazdasági bázissá vált. A világháló az olyan nagyhatású fejlődéssel járó felfedezések sorába tartozik, mint a könyvnyomtatás vagy az autó" - vélte Rascheja.

A kezdeményezést elindító InternetMuseum.Berlin nevet viselő csapat jelenleg Berlin központjában mintegy ezer négyzetméteres helyszínt keres a múzeumhoz, emellett projektet indított a Startnext közösségi finanszírozással foglalkozó portálon is. A tervek szerint nagy német informatikai vállalkozásokat is igyekeznek megnyerni szponzornak. 

A projekt tematikailag foglalkozik azokkal a "látnokokkal", akik már a 17. századtól megteremtették a hálózatok hálózatának szellemi alapjait, a 70-es és 80-as évek számítógépes forradalmával, a World Wide Webbel és az első webes szolgáltatásokkal is. A hackerek hatása, a mobilinternet, valamint az adatbiztonság és az internetes szabadság témáját is fókuszba helyezi a múzeum.

Kapcsolódók

Kimaradt?