Végre lesz kávé az űrállomáson
Az űrhajósok élete nem könnyű. Először is, kint vannak az űrben. Illetve rengeteg stressz és komoly fizikai terhelés éri őket. Ráadásul van egy főnökük aki állandóan zaklatja őket a Földről. A munkásembernek még az űrben sem könnyű, távol a jó sok gravitációval megáldott bolygónktól. Viszont kapnak most a Nemzetközi Űrállomás dolgozói egy kis luxust – írja az Új Kurír blog.
Samantha Cristoforeti, olasz űrhajósnő hamarosan esedékes, következő látogatása során visz egy kávégépet az űrállomásra. Ez lesz az emberiség történetének első, zéró gravitációs kávémasinája. Ezen a hétvégén indul, már nagyon várják.
A gép nem kevesebb, mint 20 kilogrammos lesz, és a szintén olasz Lavazza cég fejlesztette. Nagy kihívás volt a mérnökök számára, hogy megoldják azt, hogy a különböző folyadékok, például a víz átfolyjon a szerkezeten gravitáció híján is, de sikerült elérni a céljukat.