Lázadoznak a háziorvosok: nem osztják szét az egészségügyi kártyákat

Hoppon maradhatnak azok, akiknek a posta még nem kézbesítette az elektronikus egészségügyi kártyájukat. Szétosztásuk a háziorvosokra hárul, akik azonban nem vállalják ezt a feladatot.

Közleményben tiltakozott hétfőn a Háziorvosok Országos Egyesülete amiatt, hogy az Országos Egészségbiztosító Pénztár (CNAS) szerint a háziorvosoknak kell átadni az egészségügyi kártyákat azoknak a biztosítottaknak, akiknek a posta mindeddig még nem kézbesítette az ingyenes kezelést biztosító elektronikus eszközt.

A Román Posta adatai szerint a kártyát az arra jogosultaknak mintegy 95 százaléka megkapta már. Egyelőre azonban nem tudni, mi történik a körülbelül egymillió személlyel, akihez nem jutott még el. „Elfogadhatatlannak tartjuk a kártyák szétosztását, mert ez bürokratikus feladatokat ró reánk” – mondta a HotNewsnak a háziorvosok egyesületének elnöke.

A CNAS vezetője nem érti a háziorvosok ellenkezését. „Fejenként legtöbb száz kártyát kellene átadniuk a betegeiknek, és ez nagyon kevés. Fölöslegesnek tartom behívni a biztosítóhoz kártyáért az embereket, ha egyszer átvehetik a háziorvosuktól is” – mondta a portálnak Vasile Ciurchea, aki szerint lehet, hogy az egyesületük tiltakozik, de a háziorvosoknak érdekük gondját viselni a betegeiknek, ezért szerinte nem fogják megtagadni ezt a feladatot.

Mint megírtuk, a kormány tervei szerint az egészségügyi kártya használata február elsejétől kötelező válik Romániában. E nélkül nem részesülhetnek ingyenes orvosi ellátásban a biztosított személyek.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?