Február elsejétől kötelező az egészségügyi kártya használata

Február elsejétől kötelező lesz az elektronikus egészségügyi kártya használata – derül ki az egészségügyi minisztérium által közvitára bocsátott kormányhatározat-tervezetből.

Az Országos Egészségbiztosító Pénztár vezetője, Vasile Ciurchea a Mediafaxnak elmondta, a háziorvosoknak a következő hónapig aktiválniuk kell a pácienseik kártyáját, a beteg pedig csak ennek felmutatásával részesülhet ingyen kezelésben vagy juthat hozzá ártámogatott gyógyszerhez.

Az elektronikus egészségügyi kártyák postai szétküldése tavaly szeptember 19-én kezdődött el az országban. Vasile Ciurchea korábban azt nyilatkozta: december 15-ig 12,5 millió személyhez sikerült eljuttatni, de csak 120 ezret aktiváltak.

A kormány határozattervezete szerint az elveszett kártya pótlásának költségei a tulajdonost terhelik. A biztosított személynek ki kell kifizetni az új kártya ellenértékét akkor is, ha személyi adatainak változása miatt szorult kártyacserére.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?