Megemelték a kisebbségi támogatásokat a költségvetésben

„Számos kisebbségi törekvés anyagi támogatásában történt előrelépés a 2015-ös állami költségvetés kidolgozása során az RMDSZ javaslatára" – tájékoztatott Erdei-Dolóczki István Szatmár megyei parlamenti képviselő, a költségvetési, pénz- és bankügyi bizottság tagja.

Ennek értelmében az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala évi költségvetése 536 ezer lejjel emelték az idei évhez viszonyítva, annak érdekében, hogy a hivatal problémamentesen tudja lebonyolítani programjait. Emellett az Oktatási Minisztérium éves költségvétése 1,4 millió lejjel nőtt, ami egy kisebbségi szakmai továbbképző központ létrehozását teszi lehetővé a pedagógusok számára.

A parlament együttes plénuma vasárnap szavazta meg a jövő évi állami költségvetés-tervezetet. Az RMDSZ képviselői és szenátorai 33 módosító javaslatot fogalmaztak meg. A kisebbségeket érintő javaslatok mellett a 2015-ös állami költségvetést szabályzó törvényben többek között pénzösszegeket különítettek el az Észak-erdélyi autópálya munkálatainak folytatására, valamint a Marosvásárhely-Jászvásár közötti autópálya egész nyomvonalára vonatkozó dokumentáció elkészítésére.

„A szövetség együttes frakciójának döntését követően az RMDSZ parlamenti képviselete megszavazta a jövő év költségvetését. Volt néhány kifogásunk a procedurális folyamatokat illetően, bizonyos szabályokat a kormánypárt képviselői nem tartottak be, de sikerült bevinnünk a magyar közösséget érintő fontos módosításokat. Ugyanakkor újításnak számít a jövő évi költségvetésben az, hogy a tervezet minden önkormányzatnak biztosítana egy minimális működésre szánt összeget. Ezáltal az önkormányzat költségvetése két részből állna: egy a működésre és egy fejlesztésre szánt pénzkeret. Bár érzünk ebben egy centralizációs törekvést, de ha a jó oldalát tekintjük, akkor mindegyik önkormányzat számára megállapítottak egy olyan költségvetési összeget, amely garantálja a működését. Még nem tiszta, hogy ez az elv hogyan valósul meg a gyakorlatban, de a törvény lehetőséget biztosít a rendszer felülvizsgálatára fél év múlva” – fogalmazott a képviselő.

Kapcsolódók

Kimaradt?