Már lecsapott a rendőrség a gyászlobogót kitűző kézdivásárhelyiekre

Kihallgatták a kézdivásárhelyi rendőrségen Beke Ernőt és fiát, Beke István Attilát a tulajdonukban lévő főtéri épületek homlokzatára december elsején kitűzött gyászlobogókkal kapcsolatosan – írja a 3szek.ro.

A Kovászna megyei napilap internetes oldala szerint a rendőrség arra volt kíváncsi, hogy a gyászlobogókat ki helyezte ki, milyen anyagból készültek a lobogók, és hogy Hargita megyéből kik vettek részt az egykori hadapródiskola előtt szintén december elsején megszervezett rendezvényen, melynek keretében a székely hadosztály megalakulásáról emlékeztek meg.

A lap megtudta, a rendőrség a kézdiszentléleki Tamás Róbertet szintén beidézte, aki az említett rendezvényen fekete lobogót tartott a kezében. Tamás Róbert azonban nem jelent meg a kézdivásárhelyi rendőrségen.

Mint ismert, Marius Popica Kovászna megyei prefektus múlt héten vizsgálatot rendelt el a gyászlobogók kézdivásárhelyi kitűzése ügyében. A kormány időközben leváltott megbízottja a maszol.ro-nak korábban adott interjúban elmondta, a zászlók kifüggesztőinek felelniük kell tettükért, büntetésre számíthatnak.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?