A ráknál is pusztítóbb kór jöhet

Egy brit tanulmány szerint 2050-re akár évi 10 millió embert ölhetnek meg évente a szuperellenálló baktériumok - többet, mint ahányan napjainkban rákban halnak meg – írja a vs.hu.

Az angolul superbugnak nevezett, az antibiotikumokkal szemben rezisztens kórokozók, egyre nagyobb gondot jelentenek - a fejlődő világban már most is tízezrével szedik az áldozataikat. David Cameron, brit miniszterelnök még júliusban elrendelte egy tanulmány elkészítését, amely a probléma lehetséges hatásait volt hivatott felmérni.

A Jim O'Neill közgazdász által közzétett dokumentumból kiderült, hogy, bár napjainkban nagyjából 700 ezer ember hal meg világszerte az ellenálló baktériumok miatt, ez a szám 2050-re akár évi 10 millióra is felszökhet, ha nem teszünk idejében megelőző lépéseket. A súlyos egészségügyi csapás mellett, a világ gazdaságának is komoly gondot okozna egy ilyen szcenárió, ugyanis a csökkenő népesség és a romló közegészség okozta költségek mintegy 100 trillió dollárra rúgnának.

„Az Egyesült Királyság GDP-je 3 trillió dollár, tehát a hatás ahhoz lenne fogható, mintha az ország 35 évig nem járulna hozzá a világ gazdasághoz” - helyezte kontextusba a számokat O'Neill.

A felmérés szerint a legnagyobb veszélyt az E.coli és a tuberkolózis baktériumok jelentik, és leginkább Afrika és Ázsia fejlődő régióit érintené a probléma.

O'Neill szerint csapatával inkább alulbecsülték a lehetséges egészségügyi és gazdasági következményeket, ugyanis nem számoltak olyan faktorokkal, mint az a számos orvosi procedúra - mint a császármetszés és a szervtranszplantáció -, amelyek elképzelhetetlenek az antibiotikumok hatékony működése nélkül. Úgy gondolják, akár további 100 trillió dollárnyi veszteség is elképzelhető.

Kimaradt?