Az ellenzék máris összefogni készül az RMDSZ-szel Ponta ellen

A Demokrata Liberális Párt (PDL) képviselője, Cezar Preda üdvözölte a Szövetségi Állandó Tanácsnak azt a csütörtöki határozatát, hogy az RMDSZ lépjen ki a kormányból. A politikus szerint ellenzéki összefogással meg lehet dönteni a Ponta-kabinetet.

Preda az állítja, már egy hete tudja, hogy az RMDSZ készül otthagyni a kormányt. „Azt tették, amit tenniük kellett. Az RMDSZ nem támogathatott többé egy irányvesztett miniszterelnököt” – jelentette ki. Közölte azt is, hogy meg fogják dönteni a Ponta-kormányt. „Hogy mikor? Amikor kényelmes többségünk lesz a parlamentben” – fogalmazott a politikus.

Mint ismert, Klaus Johannis megválasztott államfő azzal számol, hogy a következő hetekben megkezdődhet a törvényhozók elvándorlása Victor Ponta miniszterelnök kormányzó koalíciójából, s ez olyan mértéket ölthet, amelynek következtében jövőre leváltható lesz a kormány.

banner_8pTgRJfW_valasztasi hirdetes maszol.jpg
banner_tKxab5t4_970x250 px.png
banner_HD7Jym8I_728x190 px.png

Kapcsolódók

Kimaradt?