banner_XeiDH3Xk_970x250 (2).gif
banner_7ckyC6Ch_kuk szamok maszol webbanner 300x250.gif

Bűnvádi eljárás indult Markó Attila képviselő ellen

Hivatali visszaélés gyanújával Markó Attila képviselő ellen is bűnvádi eljárás indult abban az ügyben, amelyben csütörtök este őrizetbe vették a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) főügyészét, Alina Bicát és további három személyt – közölte a korrupcióellenes ügyészség (DNA).

Az RMDSZ politikusa szintén tagja volt az Országos Tulajdon-visszaszolgáltatási Ügynökség keretében működő Központi Kárpótlási Bizottságnak, amelynek tagjai az ügyészek szerint 2011-ben hatalmas, túlbecsült összegű kárpótlást hagytak jóvá egy bukaresti ingatlan tulajdonosának, és ezzel közel 62 millió eurós kárt okoztak az államnak.

Markó Attila csütörtök este a maszol.ro-nak elmondta, nem érti, hogyan keveredett a neve ebbe az ügybe. "Valóban tagja voltam a kárpótlási bizottságnak, de fogalmam sincs, hogy a testület többi tagja mit művelt" – mondta a képviselő.

A korrupcióellenes ügyészek szerint a kárpótlási bizottság tagjai tudatosan szemet hunytak afölött, hogy a szóban forgó telek értékét meghatározó szakértő a valós érték háromszorosát állapította meg. A Mediafax hírügynökség ügyészségi forrásokból arról értesült, hogy Alina Bica a jóindulatért cserében közvetítőkön keresztül egy telket kapott a Bukarest melletti Snagovon, amelyet később eladott. 

 

Kapcsolódók

Kimaradt?