Őrizetbe vették a legfőbb ügyészség egyik vezetőjét

Hivatali visszaélés gyanújával 24 órára őrizetbe vették csütörtök este a Szervezett-bűnözés és Terrorizmus Ellenes Ügyészég (DIICOT) vezetőjét. Alina Bica ellen bűnvádi eljárás indult, és felfüggesztették hivatalából.

A Legfelső Bírói Tanács (CSM) csak a gyanúsított házi őrizetbe vételéhez adta hozzájárulását, így Románia egyik legmagasabb beosztású főügyésze nem került fogdába. A korrupcióellenes ügyészség (DNA) Alina Bica előzetes letartóztatását kéri a bíróságtól. Erről pénteken születik döntés.

A főügyészt és további két személyt azzal gyanúsítanak, hogy az Országos Tulajdon-visszaszolgáltatási Ügynökség keretében működő Központi Kárpótlási Bizottság tagjaiként 2011-ben hatalmas, túlbecsült összegű kárpótlást hagytak jóvá egy bukaresti ingatlan tulajdonosának, és ezzel közel 62 millió eurós kárt okoztak az államnak.

Az ügyészség közleménye szerint a testület tagjai tudatosan szemet hunytak a csalás fölött, és a telek reális értékének több mint háromszorosát, közel 90 millió eurós kárpótlást ítéltek meg. A DNA nem tér ki arra, hogy Alina Bicát és társait megvesztegette-e a tulajdonos.

Alina Bicát 2013 májusában nevezte ki az államfő a DIICOT élére Victor Ponta kormányfő javaslatára, aki akkor ideiglenesen az igazságügyi miniszteri tisztséget is betöltötte. Személye legutóbb akkor foglalkoztatta a sajtót, amikor Párizsban készült fényképek jelentek meg róla egy blogon, amelyeken Elena Udrea, a Népi Mozgalom Pártja (PMP) jelenlegi elnöke társaságában látható.

Kapcsolódók

Kimaradt?