FRISSÍTVE: egyelőre úgy tűnik, nem lesz elnökjelölti vita

FRISSÍTVE: Egyelőre úgy tűnik, hogy az elnökválasztás második fordulójába jutott két jelöltnek nem lesz alkalma szemtől-szemben vitázni. A péntek koradélutáni egyeztetés eredménytelenül ért véget, mivel a Victor Ponta stábja továbbra is ragaszkodik a négy hírtelevízióban tartandó nyilvános vitához, Klaus Johannis munkatársai pedig „semleges terepet” szeretnének helyszínnek. 

-------------------------

Pénteken fél 2-kor ül tárgyalóasztalhoz Victor Ponta és Klaus Johannis kampánystábja arról egyeztetni, hogy az elnökválasztás második fordulójába jutott két jelölt mikor, hol és milyen feltételek mellett vitázzon a jövő vasárnapi második forduló előtt.

„A Szociál-Liberális Szövetség székházába várjuk Johannis-kampánystábját” – fogalmazott Gabriela Vrânceanu-Firea szociáldemokrata szenátor. Korábban a Keresztény-Liberális Szövetség (ACL) a Nemzeti Liberális Párt (PNL) székházát javasolta a tárgyalás helyszínéül.

Mint ismeretes, a két jelölt között vita alakult ki arról is, hogy hol, mikor és hányszor tartsanak elnökjelölti vitát. Victor Ponta szociáldemokrata jelölt az elnökválasztás első fordulója után bejelentette, hogy kész a négy legnagyobb hírtelevízióban megméretkezni Johannisszal. Másfelől Nagyszeben szász polgármestere ismételten hangsúlyozta, a vita helyszínéről a két kampánystábnak kell megegyeznie, ő a maga részéről a Temesvári Egyetemet javasolja. 

Kapcsolódók

Kimaradt?