Borboly az újabb medvetámadásról: durvább, mint egy szafariparkban

„Aki ezt a medvepopulációt védi, az azt akarja, hogy az emberek elköltözzenek innen, ne legyen turizmus, ne legyen mezőgazdaság? Székelyföldet lassan szafariparkká nyilváníthatjuk, de a helyzet annál is durvább” – jelentette ki csütörtökön Borboly Csaba.

Sajtóirodájának közlése szerint Hargita Megye Tanácsának elnöke arra a hírre reagált, hogy a székelykeresztúri Sóskút mellett megtámadt és megsebesített egy embert. A keresztur.info információi szerint nemrég még két hasonló eset történt Udvarhelyszéken, egy Ivóban és egy Gyepesen. A megyeelnök úgy látja, a hatóságok tétlensége oda vezet, hogy a lakosság nem látja majd értelmét a földje megművelésének a vadkárok miatt, a kirándulókat pedig elriasztja a medveveszély.

Az elöljáró az Európai Bizottság vizsgálatát követeli, azt, hogy az intézmény szakemberei szálljanak ki a helyszínre, és személyesen győződjenek meg az itteni helyzetről, hiszen emberéletekről van szó. Ugyanakkor a romániai idevonatkozó jogszabályokat is módosítani kell Borboly Csaba szerint, mivel a vadászok nem érdekeltek a gyenge példányok kilövésében, mint amilyenek az emberközelben felnőtt, településekre bejáró medvék.

Mint arról beszámoltunk, október 13-án a megyeelnök levélben kérte a prefektustól a megyei katasztrófavédelmi bizottság összehívását az utóbbi időben megszaporodott vadkárok, illetve medvekárok ügyében, és a Románia meg az EU közti, medvék védelmére vonatkozó szerződés újratárgyalásának szükségességét vetette fel.

Kapcsolódók

Kimaradt?