Babaholmik cseréltek gazdát Nagyváradon

Színes babaruhák és cipőcskék, játékok, babakocsik, rengeteg áru között válogathattak a szombaton délelőtt megtartott 12. bababörze látogatói a nagyváradi Antonio Alexe Sportcsarnok előterében. Várandós anyukák, babakocsit toló szülők válogattak a  gazdag kínálatban.

Mint azt Herman Noémi és Hangyál Enikő elmondta, 2010 óta szervezik a  vásárokat, évente hármat, ezek közül az őszi és a tavaszi a leglátogatottabb. Összesen 105 anyuka kapott standot, közülük sokan kezdetben vásárlóként érkeztek, most pedig már maguk is eladóként térnek vissza, sokan  már a második gyermeküknek keresnek babaholmit.

A szervezést a Pro Eurorégió Egyesülettel közösen vállaló két édesanyától azt is megtudtuk hogy  immár második alkalommal a Máltai Szeretetszolgálat nagyváraid kirendeltsége is képviseltette magát a vásáron. A segélyszervezet képviselői ez alkalommal bébiételeket kínáltak, s  megtudtuk, hogy a szombati börzén kapott adományokat az egyik nagyváradi árvaháznak juttatják el.  A börzén egyébként sok érdeklődő megfordult, ottjártunkkor folyamatosan érkeztek és távoztak a vásárlók, a standoknál pedig folyamatosan voltak érdeklődők.

A résztvevők között egyébként tombolát is sorsoltak, egy gyermekfotózást és egy tisztítószer-csomagot nyerhettek a szerencsések.

Kimaradt?