Több ezer magyar diák ünnepelhet október 23-án határon túl
Száz Kárpát-medencei középiskola több mint négyezer diákja utazhat október 23-án legalább egy határ átlépésével ünnepelni - közölte a Rákóczi Szövetség az MTI-vel.
A szervezet harmadik alkalommal hirdette meg idén ősszel a Kárpát-medencei középiskolák számára az október 23-i diákutaztatási programot. A program célja, hogy a Kárpát-medencei magyar középiskolások ellátogassanak legalább egy határ átlépésével egy másik ország magyar középiskolájához, és ott közösen ünnepeljenek október 23-án. A program kiemelt célja az is, hogy a látogatás során minél több közvetlen kapcsolat alakuljon ki a magyar diákok, tanárok, illetve iskolák között.
Az utazást pályázati formában hirdette meg a szövetség, bármely Kárpát-medencei magyar középiskola jelentkezhetett. Iskolánként egy autóbusznyi diák utazhat, ehhez a Rákóczi Szövetség a diákok számától függően legfeljebb 200 ezer forint értékű utazási kerettámogatást ajánl fel a sikeres pályázóknak - olvasható a közleményben.
A diákutaztatási program mellett a Rákóczi Szövetség a hagyományos Gloria Victis elnevezésű 1956-os emlékünnepség-sorozatra október 21. és 23. között 1300 egyetemistát és középiskolást vár Budapestre.