Megkezdődött a 2014/2015-ös egyetemi tanév

Országszerte 450 ezer egyetemi hallgató számára kezdődik szerdán az új tanév. Mintegy 340 ezer diák állami egyetemen tanul, további 110 ezer pedig magánegyetemeken.

A legtöbb egyetem már megtartotta hivatalos ünnepi megnyitóját, így a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem magyar tagozata hétfőn üdvözölte a diákokat, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar tagozata pedig pénteken szervezi a tanévnyitót a Vártemplomban. A Partiumi Keresztény Egyetem tanévnyitó ünnepségére pedig csütörtökön kerül sor a Nagyváradi Szigligeti Színházban, a kolozsvári Sapientia EMTE pedig szeptember közepén tartotta ünnepélyes tanévnyitóját.

A most kezdődő egyetemi tanévben több mint 100 ezer diák szakmai gyakorlatát támogatja az állam. Mihnea Costoiu felsőoktatásért felelős miniszter azt mondta, a diákoknak ösztöndíjat adnának, a vállalatoknak pedig pénzt utalnának, hogy megfizethessék az alkalmazottaikat, akik a diákok betanításával foglalkoznak. Costoiu hangsúlyozta, a program célja az, hogy közelebb hozzák az egyetemi oktatást a munkapiaci elvárásokhoz, és ezáltal segítsék a frissen végzettek elhelyezkedését.

A 2014-2015-ös tanévben 135 szak fog megszűnni, a tavaly 186 egyetemi képzés szűnt meg.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?