A BBTE-nek nem kellenek az érettségi nélküliek

Semmiképp nem adna lehetőséget a Babeş–Bolyai Tudományegyetem az érettségi nélküli diákoknak arra, hogy az intézményen belül folytathassák tanulmányaikat, mondta el a maszol.ro-nak Dr. Soós Anna. A BBTE rektorhelyettese arról is beszélt, egyre több külföldi diák iratkozik be a tudományegyetemre.

A hét elején minisztériumi rendelettel hagyták jóvá az érettségi nélküli beiratkozást az egyetemi inntézményekbe, és bár csütörtökön délelőtt Remus Pricopie oktatási miniszter pontosított is az újfajta képzést illetően, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem sietett sajtónyilatkozatban kijelenteni: nem csatlakoznak ehhez a rendszerhez.

"A Babeş–Bolyai Tudományegyetem úgy látja, hogy ez a képzési forma a középiskolákat illeti meg. A tudományegyetem ad magára és vannak olyan értékes programjai, hogy ne kényszerüljön olyan diákokat fogadni, akik az érettségi vizsgán nem mentek át" – fogalmazott megkeresésünkre Soós Anna. Arra a kérdésünkre, hogy nem kerülnek-e így versenyhátrányba, a rektorhelyettes kifejtette, az a hallgató, aki minőségi oktatásban szeretne részesülni, miután megszerzi egy ilyen "egyetemi kollégiumban" a diplomáját, úgyis beiratkozna egy tudományegyetemre.

Egy Ausztriában, zenei szakon tanuló egyetemista, a kolozsvári Sz. V. a maszol.-ro-nak elmesélte, egyetemi kollégái között vannak, akik még líceumba járnak. Ők a zenei tárgyakat, szakoktatást csak az egyetemen, az általános műveltségi tárgyakat pedig a középiskolában sajátítják el. Az osztrák egyetem azonban azt a feltételt szabja a diákjainak, hogy 4- vagy 5 éves tanulmányaik végeztével csak akkor kaphatnak diplomát, ha előbb az érettségi diplomát fel tudják mutatni, különben még igazolást sem adnak nekik, hogy az adott intézményben tanultak.

A Romániai Egyetemista Szervezetek Országos Szövetsége (ANOSR) csütörtökön arra figyelmeztetett, az "egyetemi kollégiumokban" szerzett krediteket elismerhetik az egyetemek, hiszen ha időközben megszerzi egy diák az érettségi diplomát, rögtön a második egyetemi évre iratkozhat be. Közleményükben azt írják, annak ellenére, hogy az egyetemi épületekben zajlik majd ez az újfajta képzés, nem számíthat felsőfokúnak.

Ugyanakkor üdvözlik az oktatási miniszter fáradozásait, hogy megoldást találjon az érettségin sikertelen diákok számára, de úgy vélik, a felsőoktatás hitelességét és relevanciáját ezzel újabb támadás éri.

14 ezer külföldi egyetemista

Kelendők egyébként a romániai egyetemek a külföldi hallgatók körében. Idén mintegy 14 ezer diák iratkozott be a határokon túlról, közülük 1500 az Erasmus programon belül. A hotnews.ro írása szerint a diákok többsége Izraelből (1521), Franciaországból (1388), Tunéziából (1185), Görögországból (951) és Marokkóból (651) érkezik, a legtöbben a Iaşi-i Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemre járnak, 2359-en, ezt követi a bukaresti, a kolozsvári és a temesvári hasonló profilú egyetemek.

Soós Anna ennek kapcsán elmondta, örömmel látja, hogy az őszi felvételin is sokan jelentkeztek külföldről, és ha pontos számot csak 15.-e után is tud mondani, azt már kijelentheti, hogy a tavalyihoz képest többen érkeztek a határokon túlról. "Elsősorban azért választanak minket, mert minőségi oktatást nyújtunk számukra, a diplománka pedig a világ minden táján elismerik" – fogalmazott, kiemelve, még nem találkozott olyan esettel, hogy valakinek újra kellett volna vizsgáznia a BBTE diplomája mellett.

Eleve csak olyan szakokat indítanak, mondta, ami átment a minőségbiztosítási rendszeren, ennek pedig híre ment elsősorban Magyarországon, de az egész világon, hiszen még Brazíliából is érkeztek jelentkezők. A rektorhelyettes rámutatott: a legtöbb külföldi diák Magyarországról érkezik a Babeş–Bolyai Tudományegyetemre.

Kapcsolódók

Kimaradt?