Zárónapjához érkezett a Nyári Egyetem

Zárónapjához érkezett a Nyári Egyetem 2014-es kiadása. Az utolsó nap interaktív nyelvészeti előadással indult, amelyet egy városnézés követett. Az időre való tekintettel abotanikus kert látogatását lemondták a szervezők. A gólyákkal és középiskolásokkal folyatott kiértékelő után záróbuliba mennek a résztvevők és a szervezők is.

Báthori Gyopár és Tulit Gyopár bölcsészkaros hallgatók tartották a zárónap első előadását, amelynek témája nyelvészeti játékok volt. Több különleges, a legtöbb résztvevő számára eddig ismeretlen játékot játszottak, amelyeket bemutatóba foglaltak az előadók. Régi
magyar helyesírással írt levél feladóját kellett kitalálják, majd magyarra fordítottak egy kitalált nyelvet. Az előadáson résztvevők a fordítás után írtak ezen a nyelven rövid mondatokat, amelyek a fiktív nyelvben nyelvtanilag helyesek kellett legyenek.

Az előadást egy rövid városnézés követte, amelyet Rusu Péter vezetett. A gólyák és középiskolások megismerték Kolozsvár nevének eredetét, ezt egy történelmi bemutató követte Kolozsvár kialakulásáról és fontosabb nevezetességeiről. A résztvevők ellátogattak
Mátyás szülőházához, megtekintették a Szent Mihály-templomot és a Mátyás teret. A programot játékok és kiértékelő csoportfoglalkozások zárták, amelyek során kiderült, a résztvevők jó szájízzel, élményekkel gazdagodva mennek haza.

Kapcsolódók

Kimaradt?