"Ettől a papírtól senki sem lesz jobb magyar"

Ha 1990-ben a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban szóba került volna a honosítás, az halálra ítélte volna a rendezvényt Wetzel Tamás szerint. A nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár elmondta: a beérkezett 650 ezer állampolgársági kérelemből 600 ezret jóvá is hagytak.

Az állampolgárság és nemzetpolitikáról tartot előadást Tusványos második napján Wetzel Tamás nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár. A könnyített honosításért felelős korábbi kormánybiztos arról beszélt: amikor a folyamat elindult, mindannyian érezték, hogy történelmet csinálnak. "Még akkor is, ha ezeket a szavakat patetikusnak is nevezhetjük" – tette hozzá.

Véleménye szerint zökkenőmentes, ügyfélbarát rendszert építettek ki, a 650 ezer kérelemből hatszázezret már meg is adtak. "Fontos, hogy 2010 előtt a csángók nem tudták igazolni a magyar állampolgárságú felmenőket, ami természetesen lehetetlenség is lett volna, ezért forradalmi újítás volt, hogy ma megszerezhetik az állampolgárságot" – magyarázta. Sok helyen tapasztalni, hogy a köztes identitású emberek közül az állampolgárság megadásának köszönhetően a magyarság felé fordulnak, fogalmazott.

A határon túli magyarok médiafogyasztási szokásairól indul kutatás ősszel - hangzott el a Közmédia sátorban tartott kerekasztal-beszélgetésen. Szabó László Zsolt, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap vezérigazgatója a Közmédia közösen a külhonban is - a nemzetben gondolkodás a közszolgálati médiában címmel rendezett panelbeszélgetésen elmondta: szeptemberben indul a médiatanács Médiatudományi Intézete által koordinált felmérés, ami összesen 2750 elemből fog állni. Az adatfelmérés után, a kielemzett információkból vonják le a következtetést a műsorkészítésre és a tudósítói hálózat esetleges megerősítésére - jelezte, hozzátéve: nagyon sokat várnak ettől - az MTVA Kós Károly Kollégiuma által kezdeményezett - felméréstől.

Ettől a papírtól persze senki nem lesz jobb magyar, ez egy ősi juss, egy jog – fejtette ki Wetzel, aki szerint elég nagy baj, hogy korábban nehezebb volt megszerezni a magyar állampolgárságot. "Fontos, hogy a jövőben tartalommal töltsük fel ezt a lehetőséget, új egyszerűsítési program indítására is szükség volna, feltérképezve a fölösleges bürokratikus akadályokat, a módosításra szoruló törvényeket. Fel kell készülniük arra az új helyzetre is, hogy hatszászezer frissen honosított magyar állampolgár van Kárpát-medencében" – tette hozzá.

Mint mondta, új diaszpóra-programon is gondolkodnak, ugyanis nem mindegy, hogy kik mikor menekültek, vándoroltak ki, vagy az utóbbi pár évtizedben, munkavállalási céllal mentek el - ők ugyanazt a nyelvet beszélik, de más háttérrel rendelkeznek, ezért meg kell vizsgálni más országok példáit figyelembe véve, hogy miként lehet elérni, fenntartani ezeket a közösségeket, mondta Wetzel. Kijelentette azt is, az egyik fontos terv, hogy elérjék az egymilliót a honosított állampolgárok tekintetében.

Kapcsolódók

Kimaradt?