Az 1989-es forradalom filmes történetei Tusványoson

Aki tévézik, ott van, ahol történik valami - mondta Balogh László rendező-operatőr, a Közszolgálati Közalapítvány (KSZKA) Kuratóriumának elnöke a közmédia tusványosi rendezvénysátrában szerdán rendezett filmvetítésen, amelyen az 1989-es romániai forradalom napjaiban Aradon és Temesváron készült felvételeit mutatta be.

Balogh László a Magyar Demokrata Fórum (MDF) akkori szegedi elnökségi tagjaként, a regionális stúdió munkatársaként az elsők között volt, akinek sikerült átjutnia a magyar-román határon a Ceausescu-diktatúra elleni felkelés napjaiban: gyógyszerből és vérkészítményekből álló segélyszállítmányt juttattak el a temesvári kórházakba, ahol sebesült kommunistaellenes felkelők tucatjait ápolták.

A Filmes történetekből történelem - Visszatekintés a 25 évvel ezelőtti aradi és temesvári eseményekre című pódiumbeszélgetésen húszpercnyi részletet vetítettek le az 1989. december 22-én és 23-án filmezett többórányi anyagból. Aradon 1989 decemberében Balogh László úgy mondott beszédet a magyarság szolidaritását tolmácsolva a szabadságukért tüntető tömeg előtt, hogy közben hallgatóságát filmezte a városháza erkélyéről.

A KSZKA Kuratóriumának elnöke elmondta: a 25. Bálványosi Nyári Szabadegyetem először kerültek a nyilvánosság elé a szabadságvágy és a magyar-román szolidaritás megannyi nagyszerű gesztusát megörökítő felvételek, miután a rendszerváltás idején a Magyar Televízió akkori vezetése nem tűzte műsorra azokat. Hozzátette: hamarosan a televíziónézők is találkozhatnak majd ezekkel a történelmi videófelvételekkel, amikor az M1-en futó Szabadság tér '89 című sorozat a temesvári eseményekhez ér.

„Magyarokat Romániában olyan kedvesen még nem köszöntöttek, mint akkor minket" - mondta 1989-es élményeiről Balogh László. Rámutatott: Tőkés László akkori temesvári lelkésznek elvitathatatlan érdeme az 1989-es kommunistaellenes felkelés lángra lobbantása. Havasi János moderátor, az MTVA határon túli különmegbízottja kérdésére, hogy mivel magyarázható az a "történelmi amnézia" amely alig néhány hónappal később az 1990-es marosvásárhelyi magyarellenes pogromhoz vezetett, Balogh László a kommunista pártvezetés és a hírhedt Securitate hatalomátmentését azonosította a visszarendeződés okaként.

A közszolgálati média kiemelt figyelemmel kíséri a 25. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor programjait. A helyszíni jelenlét és a rendszeres élő tudósítások mellett összefoglalókat is közölnek, továbbá az eseménysorozat fontos történéseivel a hírműsorokban is részletesen foglalkoznak. A szabadegyetem és diáktábor idei programjaihoz a közmédia kihelyezett stúdióval és közmédiasátorral is hozzájárul.

Kapcsolódók

Kimaradt?