Hivatásos pásztorok mulattak Kászonban (GALÉRIA)

Több kilós subát láthattunk és juhtúrót is kóstolhattunk a negyedik Alcsíki Pásztortalálkozón, Kászon községben. Az elsőt Csíkszentkirályon rendezték meg, ugyanis vándortalálkozóként indult az esemény, ám végül Kászonban maradt, hiszen Hargita megyében itt tartják a legtöbb juhot.

A program reggel 7-kor indult pásztortűzgyújtással, majd következett a szekeres hívogató. A muzsikusok körbejárták az öt kászoni falut, zeneszóval csalogatva az embereket a találkozóra. A reggeli órákban a résztvevők hagyományos pásztorreggelit készítettek, asztalra kerültek a puliszka különböző formái, túró, szalonna, hagyma, zöldpaprika.

A pásztorok jószágaikból is hoztak mustrát, számos birkafajtát lehet megszemlélni a helyszínen felépített karámokban. A szervezők szándéka szerint a rendezvénynek két célja van, egyrészt a városi vendégekkel szeretnék megismertetni a pásztoréletet, a gazdálkodást, mint életformát, másrészt maguknak a pásztoroknak szeretnének alkalmat teremteni a találkozóra, a szakmai eszmecserére.

„Itt Alcsík, Felső-Háromszék és Kászon juhtartó gazdái jönnek össze, tapasztalot cserélnek, megvitatják a gazdálkodás, értékesítés kérdéseit, barátságok kötődnek, adott esetben üzlet is köttetik” – mondta András Zoltán, Kászon község polgármestere.

A rendezvényen részt vett Tánczos Barna szenátor, Becze István megyei tanácsos, Gergely András, az Alcsík Kistérségi Fejlesztési Társulás elnöke, valamint András Ignác, a Dr. Lukács Mihály Általános Iskola igazgatója. Az idei évben a magyarországi Abasár, Kászon község testvértelepülésének Árvalányhaj nevű táncegyüttese is fellép az alcsíki hagyományőrző csoportok mellett.

Becze István megyei tanácsos szerint a falunapoknak lehet jó tartalmat adni, igenis meg lehet szervezni, hogy ne csak a sörről és a tűzijátékról szóljon.

„Kászon község a 32 ezer hektárjával a legnagyobb kiterjedésű település Csíkszéken, a legtöbben gazdálkodásból élnek, komolyan veszik az állattartást. Ezen a rendezvényen valójában az itt élő emberek mindennapjairól lehet képet kapni, így pedig a környék valós vidékfejlesztésési kérdéseire találhatjuk meg a választ” – nyilatkozta a megyei tanácsos.

A pásztortalálkozó este tíz órakor tábortűzzel zárul.

Kimaradt?