Nagyváradon két helyen is várják a kicsiket gyermeknapi programokkal

Június 1-jén a nagyváradi Moszkva Gardenben 11 és 18 óra között élő szobrok, íjászat, állatsimogatás, papírmerítés, szélforgók, hinta, homokozó, kréta-rajzverseny, mesekönyves stand és közös játékok, bohóc és lufihajtogatás mellett egészséges sütik, limonádék és vattacukor várja a kicsiket, de lesz szülőmegőrző és relaxáló masszázs is a szülők számára. A belépő szimbolikus, egy bármilyen játék a Moszkva Garden játszóterére, egy virág a kertbe, vagy egy szék, amire már otthon nincs szükség.

A Nagyváradi Gyermekvárosban is változatos programokkal várják a kicsiket június 1-jén, 10 és 12 órától román nyelvű gyermekelőadások lesznek, 16 órától pedig a Bolondok falva című magyar nyelvű bábelőadást láthatják. Ugyanott 10 és 16 óra között a rendőrség szervez többek között aszfaltrajz- és kerékpárversenyt, bemutatják a rendőrségi járműveket és lesz bűnmegelőzési témájú rajzkiállítás is. A kosárlabdapályán 11 és 14 óra között különféle szórakoztató vetélkedők lesznek, többek között a nemzeti liga tagjai tartanak bemutatót.

Délután 18 és 19.30 óra között minidiszkó következik, ahol mesefigurákkal táncolhatnak a gyermekek. A nagyszínpadon 15.30 és 21.30 óra között zenés-táncos produkciókkal és Natalia Selegean koncertjével várják a kicsiket, a külső pavilonokban 16 és 19 óra között kézműves-foglalkozások lesznek.

Szintén a gyermeknapi programok keretében felvonulást is terveznek, melyben a Regina Maria Színház mesefiguráknak öltözött önkéntesei mellett a tervek szerint mintegy ötven, szintén mesefigurának öltözött gyermek, lovasok, egy ló vontatta és egy motorizált omnibusz, magyar, német és román néptáncosok valamint a Sunshine, a Unique Dance Studio és a székelyhídi  Tini Dance csoport táncosai vonulnak majd a színháztól a gyermekvárosig.      

Kimaradt?