Kerékpársávok kialakítását szorgalmazza Borbély László

A marosvásárhelyi Critical Mass kerékpáros felvonuláson vett részt vasárnap Borbély László képviselő, az RMDSZ politikai alelnöke. Az akció célja egyrészt a praktikus, olcsó és egészséges közlekedési eszköz népszerűsítése volt, másrészt pedig így akarták felhívni a város vezetőségének figyelmét a kerékpárutak és sávok hiányára.

Borbély több mint tíz éve vesz részt rendszeresen a kerékpáros felvonulásokon. A vasárnapi meneten elmondta, két évvel  ezelőtt, amikor a környezetvédelmi szaktárcát vezette, harminc város nyert pályázatot a Környezetvédelmi Alapnál biciklisávok feljavítására és létrehozására. „Sajnos az utánunk következő kormány ezeket a kezdeményezéseket leállította, de most, Korodi Attila környezetvédelmi miniszterrel mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy ezek a projektek ismét beinduljanak” – fogalmazott a politikus.

A kerékpársávok létesítéséhez szükséges finanszírozás a zöld igazolványokból teremtődik majd elő, a remények szerint az ország több városában ismét napirendre kerül a kerékpársávok és a nyitott nyomvonalak kialakítása.

Kimaradt?