Krisztusban Kedves Testvéreim és Híveim!

Keresztény hitünk alapvető igazsága, mindennapi életünk bizonyossága, és az örök boldogság reménysége Krisztus Feltámadása. Megváltónk családban akart világra jönni, családban nőtt fel és ott tanult mesterséget. Harminc rejtett esztendőt töltött munkás életben a názáreti Szent Család keretében. Amikor Szent Péter felveszi az Egyházba az első nem zsidó, pogány keresztényt, akkor annak egész családját, Kornéliuszt és háznépét, megkereszteli és megbérmálja (Csel 10–11).

Ferenc Szentatyánk meghirdette a család lelkipásztori kérdéseit tárgyaló őszi Rendkívüli Püspöki Szinódust. Február 2-án – Urunk bemutatása ünnepén – Szentatyánk levelet írt a családokhoz, hogy imádkozzanak a Szinódus sikeréért. Azt is jelezte, hogy a Püspöki Szinódus 2015 őszén tartandó Rendes Általános Gyűlésén szintén a család lesz a téma. Ugyanez év szeptemberében rendezik meg Philadelphiában a családok világtalálkozóját. Időszerű hát, hogy a keresztény családdal foglalkozzunk.

A házasság szentségére vonatkozó katolikus tanítást A Katolikus Egyház Katekizmusa foglalja össze (A KEK Kompendiuma, Budapest 2006, 115-118 – 337-350. kérdés). Ezt fogom röviden ismertetni.

Isten szeretetből teremtette az embert. Férfinak és nőnek teremtette. Bensőséges közösségre hívta meg őket: „hogy többé már nem ketten vannak, hanem csak egy test” (Mt 19,6). A Teremető a házasságot azért alapította, hogy a házastársak közösségét és javát előmozdítsa és gyermekeket nemzenek és neveljenek. A házastársi egység az eredeti isteni terv szerint fölbonthatatlan, miként Jézus Krisztus ezt megerősíti: „amit Isten egybekötött, ember szét ne válassza” (Mk 10,9).

Az áteredő bűn következtében nagyon fenyegeti a házasságot a széthúzás és a hűtlenség. Ezért közvetíti a házasság szentsége a kitartáshoz szükséges kegyelemet. A szentségi házasság Krisztusnak Egyháza iránti jegyesi szerelmének a jele: „Ti férjek, szeressétek a feleségeteket, ahogyan Krisztus szerette az Egyházat!” (Ef 5,25). A házasság nem mindenki számára kötelező. Papokat, szerzeteseket, világban élő megszentelt személyeket „Isten meghív arra, hogy a mennyek országáért vállalt szüzesség vagy cölibátus útján, lemondva a házasság nagy értékéről, az Úr dolgaival törődjenek, és azt keressék, hogyan járhatnak az ő kedvében. Ezáltal Krisztus szeretete abszolút elsőbbségének és annak jelévé válnak, hogy várva várják az Ő dicsőséges eljövetelét.”

A házasság szentsége az egyetlen szentség, amelyet maguk a felek szolgáltatnak ki egymásnak a szentségi házasságkötéskor. „Mivel a házasság a házastársakat az Egyház életében nyilvánosan elfogadott életállapotba helyezi, megkötése pap (vagy az Egyház által minősített tanú) és más tanúk jelenlétében liturgikusan és nyilvánosan történik.” Ezért kéri az Egyház, hogy a szentségi házasságkötést (esketést) lehetőleg az egyik fél plébánosa végezze a plébániatemplomban hívek részvételével, esetleg nászmise keretében. „A házassági beleegyezés akarati aktus, melyet egy férfi és egy nő fejez ki arra vonatkozóan, hogy kölcsönös és véglegesen egymásnak ajándékozzák magukat, hogy a hűséges és termékeny szerelem szövetségében éljenek.” „Az érvényes házasságkötéshez a belegyezésnek az igaz házasságra kell vonatkoznia, emberi cselekedetnek, azaz tudatosnak és szabadnak, erőszaktól és kényszertől mentesnek kell lennie.” Ezért kéri az Egyház, hogy „a házasulandók esküvőjük előtt legalább három hónappal jelentkezzenek a plébánián” (Gyulafehérvári Főegyházmegye, Zsinati Könyv, Kolozsvár 2001, 55, 34. pont), és vegyenek részt az előkészítő jegyes oktatáson. Ott ismerik meg a házasságra vonatkozó katolikus tanítást, és megbeszélhetik nehézségeiket.

A katolikus és nem katolikus megkeresztelt fél, vagyis keresztények között kötött házasságot vegyes házasságnak nevezzük. A vegyes házasság megkötéséhez kérni kell a Főegyházmegyei Hatóság engedélyét. A katolikus és meg nem keresztelt (tehát nem keresztény) fél között kötött házasságot valláskülönbséggel kötött házasságnak nevezzük. Ilyen esetben felmentést kell kérni a Főegyházmegyei Hatóságtól. „Mindkét esetben lényeges, hogy a felek ne zárják ki a házasság céljainak és lényeges sajátosságainak elfogadását, s hogy a katolikus fél vállalja a hit megőrzésének, és a gyermekek megkeresztelésének és katolikus nevelésének kötelezettségét, amit a másik félnek is ismernie kell.” Az Egyházi Törvénykönyv (1125. kánon) lehetősége szerint, Erdélyben a Jegyzőkönyv aláírásával kérjük a nem katolikus féltől annak igazolását, hogy ismeri katolikus házastársa vallási kötelességeit. (Főegyházmegyei Hatóság 1560/1997. számú 1997. szeptember 17-én kiadott rendelkezése.)

A házasság szentsége örök és kizárólagos köteléket hoz létre, ezért a házasság felbonthatatlan. Azért szentség, hogy kegyelmet közvetítsen a házastársaknak ahhoz, „hogy az életszentséget a házaséletben és a gyermekek felelős elfogadásával és nevelésével érjék el.” A házasság szentségét súlyosan sértő bűnök: a házasságtörés, a többnejűség, a termékenység elutasítása, a válás. „Az Egyház megengedi a fizikai szétválást – még akkor is, ha kívánatos a kibékülésük –, ha házastársak együttlakása súlyos okokból gyakorlatilag lehetetlenné vált. Azonban e házastársak egyike sem szabad egy új életközösség megkezdésére, amíg a másik él, kivéve, ha a házasságuk semmis volt, és ezt az egyházi tekintély kinyilvánítja.”

„Az Egyház különleges figyelemmel van az elváltak iránt, és hívja őket a hívő imádságos életre, a szeretet tetteinek gyakorlására és a gyermekek keresztény nevelésére. Az újraházasodott elváltak azonban nem kaphatnak szentségi feloldozást, sem szentáldozáshoz nem járulhatnak, sem bizonyos egyházi megbízatást nem kaphatnak, amíg ez az állapot tart, mely objektíven ellenkezik Isten törvényével.” Nem azt jelenti, hogy ők „rosszabbak”, mint mások, de a szabálytalan helyzetük zárja ki őket a szentségek vételéből. Súlyos betegség esetén és halálveszélyben mindenkor felvehetik a szentségeket. A labdarúgásban is nem a legrosszabb játékos kapja a bűntető cédulát, hanem az, aki szabálytalanságot követ el.

Az Anyaszentegyház Jézus Krisztus Titokzatos Teste. A család „megmutatja és megvalósítja az Egyháznak, mint Isten családjának közösségi és családi természetét. Minden tagja a maga szerepe szerint gyakorolja a keresztségi (általános) papságot, hozzájárulva ahhoz, hogy a család a kegyelem és az imádság közössége legyen, az emberi és keresztény erények iskolája, s a gyermekek felé a hit első hirdetésének a helye.” Ezért nevezzük a keresztény családot család-egyháznak is. Ha azt akarjuk, hogy Isten segítségével fennmaradjon Egyházunk, népünk Erdély földjén is, akkor vállaljátok a keresztény családegyházat, a szentségi házasság kegyelemközvetítő erejében bízva.

Sajnos a tömegtájékoztatás olyan híreket terjeszt, hogy Ferenc Szentatyánk változtatni fog a családról szóló katolikus tanításon. Ne higgyetek a megtévesztő félretájékoztatásnak! Az Anyaszentegyházat a Szentlélek vezeti, és amikor a Szentatya a világegyházat megkérdezve, mint legfőbb tanító nyilatkozik („ex cathedra”), akkor hit és erkölcs dolgában csalatkozhatatlan.

Az idén ismét elővételezzük ökumenikus mozgalmunk célját, a keresztények egységét – legalább is naptári szinten – keresztény főünnepünk, a Húsvét közös megtartásában Keleten és Nyugaton. Kegyelemteljes húsvéti ünnepeket kívánok minden kedves testvéremnek és minden jóakaratú embernek!