Kivándorlás: lassan munkaerő nélkül marad Románia

Bukarest lakosságának megfelelő, vagyis körülbelül 2,3 millió román állampolgár emigrált az 1989-at követő időszakban Romániából. Közülük sokan végleg letelepedtek külföldön, családjukat is kivitték, mások a munkavállalást követően hazajönnek.

A jelenlegi siralmas romániai gazdasági és társadalmi helyzet miatt egyre többen döntenek a kitelepedés mellett, hiszen a nyugati országban a romániai bérek 5-7-szorosát keresik meg. A vendégmunkások csupán az utóbbi évtizedben 42 milliárd eurót küldtek Romániában maradt családtagjaiknak – igaz, ezek az összegek egy idő óta (főleg a gazdasági válságot követően) évről évre csökkennek.

A csúcs: 458 ezer fő

Az Országos Statisztikai Intézet adatainak megfelelően a 25 év alatt évi átlagban mintegy 100 ezer román állampolgár hagyta el az országot. Ezzel Románia lakosságának száma az 1969-es, 20 milliós szintre esett vissza. Az országból távozók elsősorban Spanyolországban, Olaszországban és Németországban vállalnak munkát, de megtalálhatók szinte minden nyugat-európai országban, többen pedig az amerikai kontinensen – az Egyesült Államokban, Kanadában – igyekeznek boldogulni.

A kivándorlás legnagyobb hullámát 2007-ben, Románia Európai Uniós tagsága idején jegyezték, az emigránsok zöme ekkor Spanyolországot választotta úti céljául. Ebben az évben 458 ezer romániai igyekezett a határokon túl boldogulni. Szociológusok fanyar megjegyzése szerint, ha mindez így megy továbbra is, akkor – ha nem is ürül ki éppen – munkaképes emberek nélkül marad az ország.

Az utóbbi esztendőkben a romániai munkavállalók mindenekelőtt Olaszországot részesítik előnyben, 2012-ben a kivándorlók 46 százaléka itt keresett magának állást. Az Olaszországba kivándorlók legkevesebb egy évig maradnának az országban. Németországot már jóval kevesebben választják céljukul: 2008-ban a romániai munkakeresők 5 százaléka, 2012-ben 7 százaléka telepedett le itt, hosszabb-rövidebb időre. A romániai emigránsok úti céljai között nagyobb számú romániai bevándorlóval 2012-ben megjelent Anglia is, ekkor az országból távozottak 4 százaléka kelt át a csatornán.

Az Országos Statisztikai Intézet jelentésének értelmében Románia lakossága 1989 és 2012 között több mint 3,1 millió lakossal csökkent. A népességcsökkenés 77 százalékban az emigráció miatt következett be.

Tekintve, hogy elsősorban a fiatalok vállalnak külföldön munkát – statisztikák szerint a 15 és 24 év közöttiek élnek leginkább a lehetőséggel –, az elvándorlás jelentős mértékben hozzájárult Románia lakosságának elöregedéséhez is. A lakosság átlagos életkora 2002-ben még 37,8 év volt, 2013-ban azonban már 40,9 esztendőre emelkedett. Ugyanakkor 2002-ben 1000 romániai lakosra 48,6 elvándorló jutott, addig az emigránsok száma 2012-re már 1000 lakosra számítva 116,5 főre emelkedett.

Hétszeres kereset

A külföldön – a nyugati államokban – munkát vállalók természetesen sokkal többet keresnek, mint Romániában. A gazdasági válság évei alatt azonban a munkavállalási feltételek a nyugati országokban is romlottak, mindenekelőtt Spanyolországban, ahol a munkanélküliség aggasztó mértékben növekedett, az Európai Uniós statisztikai irodája, az Eurostat adatai szerint 2013-ban már elérte a 26,4 százalékot az álláskeresők száma.

Ugyancsak az Eurostat adataiból kiderül az is, hogy a bruttó nemzeti össztermék értéke Romániában 50 százalékkal alacsonyabb, mint az Európai Unió átlagában, Spanyolországban viszont az uniós átlag 96 százalékát éri el; Olaszországban viszont 101 százalékra emelkedett, Németország pedig 132 százalékos szintet ért el az 28 ország átlagához mérve.

Statisztikák szerint a Németországban munkát vállaló hétszer annyit keres, mint Romániában, Olaszországban ötszörösen túllépheti romániai bérét, de Spanyolországban is négyszeresen meghaladja otthoni fizetését.

A Román Nemzeti Bank adatai szerint a romániai vendégmunkások csupán az utóbbi 10 esztendőben 42 milliárd eurót küldtek haza. A gazdasági-pénzügyi világválság kitörését követően azonban ezek az összegek jelentősen lecsökkentek. Így például 2009-ben csaknem 35 százalékos volt a visszaesés, ebben az esztendőben csak 4,3 millió euró érkezett részükről Romániába, szemben a 2012. évi 6,6 milliárddal. Az összegek 2012-ig folyamatosan csökkentek, ekkor némi emelkedés volt tapasztalható, tavaly viszont megint csak negatív volt a trend. A központi jegybank nyilvántartása szerint 2014 első hónapjában 259 millió érkezett az országba a vendégmunkásoktól, ez 1,5 százalékos csökkenést jelent 2013 januárjához képest.

A román vendégmunkás fantomképe

A külföldön munkát vállaló román állampolgár általában 15 és 24 év közötti fiatal, aki elsősorban Olaszországban próbál szerencsét. Persze, más korosztályok is emigrálnak, a felső életkor valahol 64 év körül van, mi több, az utóbbi időben az „idősödés” jellemzi a kivándorlást. A Romániából érkezők átlagos életkora így a 2002. évi 28,8 évről tavalyelőtt 33,3 évre nőtt.

A romániai vendégmunkás átlagosan négyszer nagyobb fizetést kap, mint Romániában, és munkavállalása alatt 16 600 eurót küld haza. A romániai vendégmunkás az esetek nagy többségében a szebbik nemhez tartozik, a kivándorló nők száma 32 százalékkal nagyobb, mint a férfiaké. Így például 2012-ben 163 nő vállalt munkát külföldön, míg a határon túl állás kereső férfiak száma 110 ezer volt. 

Kapcsolódók

Kimaradt?