Băsescu: Putyin a Szovjetunió határait akarja helyreállítani

Vlagyimir Putyin orosz elnök célja, hogy helyreállítsa az egykori Szovjetunió határait: ahol sikerül, szép szóval, ahol nem, ott tankokkal - jelentette ki Traian Băsescu hétfőn az Adevărul hírportálnak adott interjújában.

Az ukrajnai válságot kommentáló államfő szerint ezzel a célkitűzéssel magyarázható, hogy Oroszország egy sor olyan "befagyott konfliktus" kialakulásában játszott szerepet a Fekete-tenger körül, mint a Moldovai Köztársasághoz tartozó szakadár Dnyeszter menti Köztársaság, a Grúziától elszakadt Dél-Oszétia, és Abházia, illetve legújabban az Ukrajnából való kiválását megszavazó Krím félsziget.

Băsescu aggodalmát fejezte ki, hogy a "második román államra", Moldovára is a krími forgatókönyv vár, de leszögezte: Románia semmiképp nem avatkozna be fegyveres erőkkel egy ilyen konfliktusba. Az államfő hozzátette: megítélése szerint a jelenlegi ukrán válság sem jelent háborús fenyegetést országa számára, és valószínűtlennek nevezte azt is, hogy az orosz-ukrán vita nyílt hadviselésbe torkollik.

Az elnök kijelentette: támogatás híján nem kívánja tovább erőltetni azt a néhány hónapja hangoztatott elképzelését, miszerint az európai integráció után Románia következő nagy össznemzeti célkitűzése a Moldovával való egyesülés legyen.

Băsescu ugyanakkor Moszkva iránti szolgalelkűséggel vádolta a moldovai vezetést, amely parafálta a társulási egyezményt az Európai Unióval, de szerinte nem meri egyértelműen elkötelezni magát a Nyugat mellett, nehogy magára haragítsa Oroszországot.

Szerinte a legfontosabb teendője most Romániának az, hogy segítsen Moldovának enyhíteni az orosz gázimporttól való függőségét, és ezért mielőbb ki kell építenie a két országot összekötő energetikai infrastruktúrát. Ugyanakkor esélytelennek nevezte Moldova európai integrációját mindaddig, amíg a Dnyeszteren túli szakadár területeken orosz csapatok állomásoznak.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?