Turulszobrot avattak a Székely Szabadság Napján Sepsiszentgyörgyön

Turulszobor-avatóval ünnepelték hétfőn Sepsiszentgyörgyön a Székely Szabadság Napját. Mintegy 500 résztvevő töltötte meg a háromszéki megyeszékhely legújabb közösségi terét, a Templom és Kőrösi Csoma Sándor utcák kereszteződésében létrehozott új parkot, ahol felavatták a néhány éve tervezett emlékművet. A szervezők székely kokárdákat is osztogattak, majd felkérték a jelenlévőket, hogy üljenek autóbuszra, autóba és utazzanak Marosvásárhelyre a Székely Szabadság Napi megemlékezésre.

A szoboravató ünnepségen Antal Árpád polgármester kifejtette, hogy az elmúlt években felállított köztéri alkotásokat mind szereti, de az új szoborhoz különösen ragaszkodik, mivel „a turul konokul, makacsul kapaszkodik erős karmaival az édes anyaföldbe.” Az elöljáró rámutatott: ma, amikor a jólét reményében keletről nyugatra vándorolnak az emberek, nem is lehetne fontosabb üzenet mindannyiunk számára, hogy konokul ragaszkodjunk szülőföldünkhöz, ahol feladatunk van.

Antal Árpád szerint a szoboravató időpontja sem volt véletlen, és reméli, a Sepsiszentgyörgyön ünneplők mind találkoznak Marosvásárhelyen a postaréti megemlékezésen, és minden évben március 10-én székely kokárdával és egy szál virággal visszatérnek a turul szoborhoz is. „Fontos hogy a mi életterünket a mi szimbólumaink töltsék meg, ez erősít meg abban hogy itthon vagyunk, ez a mi hazánk, itt kell élni, dolgozni, alkotni, és családot alapítani” – fejtette ki Antal Árpád, aki szerint a turulmadár erőteljes szimbólum, egy mitikus állat, amit egyedül a magyarok ismernek és azt szimbolizálja, hogy több mint ezer éve megtaláltuk, amit azóta is védünk.

A turul szobor állításának ötletgazdája Gazda Zoltán, a Sepsi Reform Egyesület elnöke emlékeztetett, hogy öt éve önkormányzati képviselőként kérték fel ismerősei, hogy tegyen meg mindent egy ilyen szobor állításáért. Ebben támogatta őt Antal Árpád polgármester és az önkormányzat. Ezután hosszú ötéves időszak következett, mivel az első szoborterv nem nyerte el tetszésüket, majd felkérték Sárpátki Zoltán csíkszeredai szobrászművészt a megalkotására.

Az avatóünnepségen köszönetet mondtak még Sánta Csaba szovátai öntőmesternek, Jakab Gyula gyergyószentmiklósi kőfaragónak a szobor talapzatának elkészítéséhez, György Attila írónak, akinek sorai „Legendáinkból érkezett / Óvott küzdelmeinkben / S a jövendőbe vezet” olvashatóak az talapzaton. Damokos Csabának a háromszéki képzőművészek szövetsége elnökének és Vargha Mihály múzeumigazgatónak, akik szakmai segítséget nyújtottak a kivitelezéshez, Zsigmond Pál térrendezőnek és a városi kertészet munkatársainak, akik olyan új parkot alkottak, ahol „szabad lesz fűre lépni”.

A köszöntő beszédében Gazda Zoltán azt javasolta a sepsiszentgyörgyi önkormányzatnak, hogy az új tér neve legyen a „Székely Szabadság Tere”. A szoboravató ünnepségen István Ildikó népdalénekes adott elő egy szabadság témájú éneket, majd a sepsiszentgyörgyi egyesített férfidalárda és a jelenlévők közösen énekelték el a magyar és székely himnuszokat. Az ünnepség végén Incze Zsolt, a Sepsi Református Egyházmegye esperese mondott áldást és imát.

Az ünnepséget követően a résztvevő mintegy 500 háromszéki többsége autóbuszokkal, autókkal elindult Marosvásárhely fele a délutáni Székely Szabadság Napi megemlékezés helyszínére.

 

 

 

Kapcsolódók

Kimaradt?