Fellázadtak a gyergyószárhegyiek, lövöldöztek a rendőrök

Lőfegyverüket is kénytelen voltak használni a gyergyószentmiklósi forgalmi rendőrség járőrei egy ittas gépjárművezető kézre kerítésére – számolt be a Mediafax.

Gheorghe Filip rendőrségi szóvivő tájékoztatása szerint a járőrök csütörtök hajnalban Gyergyószárhegyen megállítottak egy autót, mert gyanús volt számukra, hogy a sofőr ittasan vezeti a járművet. A gépkocsinak két testvér volt az utasa, egy 34 és egy 25 éves férfi. Mindketten kiszálltak ugyan autóból, de a jármű vezetője nem volt hajlandó alávetni magát az alkoholvizsgálatnak.

Az egyik járőr ekkor elővette a bilincset, ám a testvére meg akarta akadályozni, hogy a férfit őrizetbe vegyék. Időközben megjelentek a helyszínen a jármű vezetőjének a szomszédai is, akik szintén a segítségére siettek. Az indulatokat a rendőröknek csak úgy sikerült lecsillapítaniuk, hogy egyikük a fegyverével többször a levegőbe lőtt, másikuk pedig gázpspray-vel fújta le a sofőrt elmenekíteni szándékozó gyergyószárhegyieket.

A járőrök rádión segítséget is kértek és kaptak gyergyósztentmiklósi rendőrtársaiktól, és végül a két férfit a megbilincselve a városba szállították. Gheorghe Filip szerint a kórházban végzett véralkohol-vizsgálat igazolta a rendőrök gyanúját, a sofőr valóban részege vezetett. Ittas vezetés és hatósági közeg bántalmazásának vádjávál indult ellene eljárás.

Kimaradt?