Borbély: tudatosítani kell a polgárokban a jogaikat

A nemzeti parlamenteknek meghatározó szerepük van az emberi jogok tudatosításában, gyakorlati érvényesítésében és a jogsértések visszaszorításában - mutatott rá Borbély László, a képviselőház külügyi bizottságának elnöke, a bukaresti törvényhozás és az Interparlamentáris Unió (IPU) által rendezett kétnapos emberi jogi szeminárium raportőre kedden.

Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának munkáját ismertető, a törvényhozók felelősségét tudatosító tanácskozáson 11 kelet-közép-európai ország parlamentje képviseltette magát. Borbély László kifejtette: Románia értékes tapasztalatokat gyűjtött a kommunista rendszer bukása óta az emberi jogok tudatosítása és gyakorlati érvényesítése terén, és ezt kész megosztani a térség többi országával. 

"A közösség bizalmát élvező, választott politikusoknak feladatuk tudatosítani az állampolgárokban alapvető jogaikat, feltárni, kivizsgálni a társadalomban tapasztalt jogsértéseket, legyen szó embercsempészetről, erőszakról, gyermekmunkáról, vagy a nemzeti kisebbségek helyzetéről" - hangsúlyozta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikusa.

Kalmár: nem csak a romákról van szó

A nemzeti kisebbségek jogsérelmeiből fakadó társadalmi feszültségekre hívta fel a bukaresti tanácskozás résztvevőinek figyelmét Kalmár Ferenc országgyűlési képviselő is. A KDNP-s politikus az MTI-nek elmondta: az emberi jogok problémaköre nem korlátozható a romák helyzetére, a szexuális kisebbségekre vagy a fogyatékkal élők gondjaira. Ebben a kelet-közép-európai térségben a nemzeti közösségek közti súrlódások okozzák a legnagyobb feszültségeket - mutatott rá Kalmár Ferenc.

A képviselő kifejtette: az Interparlamentáris Unió által szervezett tanácskozások jó alkalmat teremtenek arra, hogy a résztvevő országok egymás törvényhozására tudjanak hatni, és - egyebek mellett kisebbségvédelmi kérdésekben - a jó megoldások meghonosítására bíztassák egymás parlamenti képviselőit.

Kapcsolódók

Kimaradt?