Ultimátumot adtak Victor Pontáéknak a liberálisok

Hétfőig adott határidőt csütörtök este Crin Antonescu a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) annak eldöntésére, hogy együtt kíván-e még együtt kormányozni a Nemzeti Liberális Párttal (PNL).

A PNL elnöke ultimátumának előzménye, hogy patthelyzet alakult ki a Szociálliberális Szövetség (USL) pártjai között: a Victor Ponta miniszterelnök vezette PSD csütörtökön azzal fenyegette meg a PNL-t, kiszorítja a kormányból, ha nem hátrál meg.

A koalíciós válságot három liberális miniszter lemondása váltotta ki, mivel a helyükre jelölt új tisztségviselők kinevezése a kormány szerkezetének átalakítását is szükségessé tenné. A kormányátalakítást Victor Ponta azzal akarja összekötni, hogy a hatalom lévő mind a négy koalíciós pártnak (a PNL és a PSD mellett a Konzervatív Pártnak (PC) és Románia Haladásáért Országos Szövetségnek (UNPR)) létrehozzanak egy-egy kormányfőhelyettesi tisztséget.

Ezt azonban a PNL nem hajlandó elfogadni. A hivatalos indoklás szerint azért, mert nem tűrik, hogy a náluk sokkal kisebb politikai súllyal rendelkező PC és UNPR a liberálisokéval egyenrangú tisztséget kapjon a Ponta-kabinetben.

Crin Antonescu reményét fejezte ki, a Victor Ponta a helyes választ adja majd az ultimátumban feltett kérdésre, és az USL-t alkotó pártok továbbra is együtt kormányozzák majd az országot. „Ha nemmel válaszol, akkor a jelenlegi kormány megbukik, Victor Ponta lemond, és új miniszterelnöki megbízatást kért az államfőtől” – vázolta az USL szakadásának következményeit a PNL elnöke.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?