A Nemzet Megváltásának Katedrálisa épül Bukarestben

A fővárosban igazán kortárs gesztusra készül az egyház, a politika és az üzleti élet: ortodox óriáskatedrális épül Bukarestben, plázával, luxuslakásokkal, kilátóval kiegészítve. A Nemzet Megváltásának Katedrálisát a tervek szerint mindenhonnan lehet majd látni a városban - írja a Mandiner.

A komplexum tizenegy hektáron terül el, négyszázmillió euróba kerül. Tizenhét szintjén parkolók, galériák, múzeumok, luxuslakosztályok és éttermek várják majd a látogatókat. Legmagasabb pontjáról, a több mint száz méter magasságban kialakítandó kilátóból az egész város megcsodálható lesz - írja a Népszabadság. Szélessége és magassága egyaránt 125 méter lesz. Az egész projekt 400 millió euróba kerül. A Román Ortodox Egyház állítja: saját pénzből építkezik. Az év elején meghirdetett adománygyűjtő program elvileg minden ortodox templomban zajlik. A munkálatok megkezdésére a kormány mégis 10 millió lejt utalt ki (2,5 millió euró), ugyanennyit adományozott a bukaresti önkormányzat.

Régi álma ez az épület a román ortodox egyháznak és a politikai elitnek: építését még Románia függetlenségének kivívása után, 1879-ben döntötték el. A két világháború között beindult gyűjtés eredményeként 1929-ben Miron Cristea pátriárka el is helyezte az Unirii téren az építmény alapkövét, aztán közbeszólt a gazdasági válság, majd a világháború, és végül a kommunizmus négy évtizede.

A 130 évig tervezett helyszín megérdemel egy ortodox misét: az Ingatlan.net cikke alaposan körüljárta az igazán romános témát: „Az építkezés helyének kiszemelt Unirii tér csak azért érdekes, vagy nevetséges építészetileg számunkra, mert 1975-óta alatta folynak Bukarest folyói- a két Dambovitei, amely lényegében nem kettő, hanem csupán egy folyó, két csatornába elvezetve. A felső szakasz egy fürdőszobai csempékkel kidekorált mederben körbe-körbe cirkuláltatott csapvíz-műfolyó, az alatta futó pedig az eredeti, koszos Dambovitei. A két csatornába elvezetett folyó alatt fut párhuzamosan a román főváros Nicolae Ceausescu által megépíttetett első metrója is, amit a beázások miatt nem vasbetonból, hanem gyantázott téglákból építettek meg.” Erre a statikailag életveszélyes helyre tervezték még a kilencvenes években is az óriáskatedrálist. 1999-ben Teoctist ortodox pátriárka itt fektette le a katedrális alapkövét – immár a másodikat.

Józan – vagy egyéb – belátások miatt viszont a román kabinet 2004-ben a Bukarest déli részén fekvő Károly Parkban jelölte ki a bazilika új helyét, ott viszont egy I. világháborúban elesett román katonáknak átalakított mauzóleum lebontására lett volna szükség. Ez persze lehetetlen volt, így a Ceausescu-féle betonbarokk Nép Háza, a világ egyik legnagyobb épülete mögötti dombot jelölték ki a román nép üdvözülésének szentelt katedrális helyéül. A kormány ingyen adta a területet az egyháznak, 2008. november 29-én Daniel pátriárka ismételten elhelyezhette a katedrális harmadik alapkövét, 2010-ben pedig győztest hirdettek az építészeti pályázaton.

 A bazilika 5500 főt tud majd befogadni, a katedrális előtti kolostorral szegélyezett tér pedig további 125 ezer hívőt. A bazilika alá egy 2000 férőhelyes földalatti múzeumot is szeretnének. A teljes költséget 400 millió euróra becsülik, amely nem tartalmazza a szobrászati és a festészeti műalkotások költségeit. Erre további 200 millió eurót kell majd költeniük.

Bukarest, katedrális és pláza nem is olyan régen szerepeltek egy hírben: a román fővárosban található, neogótikus Szent József katolikus katedrálistól tíz méterre akarták felépíteni a 19 emeletes, stílszerűen Catedral Plaza névre hallgató felhőkarcolót. A vitatott építési terv a katolikusok szerint súlyosan fenyegette az épület integritását, még XVI. Benedek pápa is felemelte a szavát ellene. A román legfelsőbb bíróság végül 2009-ben visszavonta a kereskedelmi központ építési engedélyét.

Az ortodoxok azonban nem voltak ilyen finnyásak: vallás, üzlet és politika közös érdekeinek metszetében épül a bukaresti megakatedrális. Igazi zászlóshajója lesz ez a Romániában tapasztalható ortodox terjeszkedésnek: az elmúlt húsz évben 2600 görögkeleti templom épült az országban, főleg Erdélyben, a magyarlakta területeken. Ennek fényében igazán pikáns az Ingatlan.net infója: a bukaresti Nemzet Megváltásának Katedrálisának építéséhez Magyarország is hozzájárult hitel formájában, még 1879-ben. A hitelt a mai napig nem kaptuk vissza.

Kimaradt?