Még mindig sok a kérdőjel az erdélyi repülőbaleset körül

Ellentmondanak egymásnak a Különleges Távközlési Szolgálat (STS) vezetői és a két héttel ezelőtti erdélyi repülőbaleset túlélői a szerencsétlenség után történtekkel kapcsolatban.

A STS hétfőn kiadott közleménye szerint nem igaz az az állítás, miszerint a repülőben tartózkodó orvosok egyike, Radu Zamfir telefonon közölte a baleset helyszínének koordinátáit, mint ahogy az sem igaz, hogy egy másik orvos, Sorin Ianceu is hívta volna a 112-es sürgősségi számot, és támpontokat nyújtott volna a mentőknek a Google Maps alkalmazás adatainak elküldésével.

A STS szerint Radu Zamfirnak jelezték: a mobil szolgáltató hamarosan sms-ben küld majd nekik egy hatjegyű számot, és ezt továbbítsák a szolgálatnak. Ehelyett az orvos a telefon képernyőjén megjelenített óra állását (19,33,20/1) küldte el.

A másik orvos, Sorin Ianceu azt állítja, hogy maga is tárcsázta a 112-es számot és beszélt a diszpécserrel, csak nem a saját, hanem Zamfir telefonjáról.  Mint mondta, az okostelefonon lévő Google Maps alkalmazás segítségével leírta hozzávetőleges tartózkodási helyüket.

Az STS korábban azzal védekezett, hogy csupán a vezetékes telefonról érkező hívások alapján tud pontos helyszín-meghatározást végezni, mobil telefonok esetében csak a szolgáltatók adataira támaszkodhat. A szolgálatot ugyanis azzal vádolták, hogy mulasztásai miatt késlekedett a mentés és vesztette el életét két sebesült.

Kapcsolódók

Kimaradt?