Repülőbaleset: önként távozott a légi irányítás vezetője

Önként távozott hivatalából szerdán a román légi irányítás (ROMATSA) vezetője, miután aznap Victor Ponta kormányfő közölte, hogy kezdeményezi leváltását a szállításügyi miniszternél a két halálos áldozatal járó hétfői repülőbaleset mentési akciójának hiányosságai miatt.

Aleodor Frâncu elmondta, az általa vezetett intézmény „nyugalma és stabilitása” érdekében adta be a lemondását. Hozzátette ugyanakkor, hogy nem érzi magát felelősnek a történtek miatt.

A repülőbalesetről készített kormányjelentés szerint a ROMATSA késlekedett a riasztással, nem vett aktívan részt a mentés irányításában és nem kért segítséget a védelmi minisztériumtól. A román média korábban azt is Aleodor Frâncu a szemére vetette, hogy ellentmondásos nyilatkozataival félrevezette a mentésben részt vevő hegyimentőket és önkénteseket. 

Kapcsolódók

Kimaradt?