Mikó-per: február 1-től elévülnek Marosán Tamás állítólagos bűnei

Kedden is halasztás volt a Mikó-perben. Az újabb tárgyalás időpontját február 10-re tűzte a ploiești-i táblabíróság – tudta meg a maszol.ro a per egyik vádlottjától, Markó Attilától.

A képviselő elmondta, azért halasztottak ismét a bírák, mert kedden sem sikerült beidézni egy másik vádlottat, Marosán Tamást. A református egyház volt jogtanácsosa tavaly óta Magyarországon tartózkodik. Arra a kérdésünkre, mi történik, ha Marosánt február 10-én sem sikerül beidézni, Markó Attila valószínűsítette: távollétében hivatalból ügyvédet fogadnak a külföldön tartózkodó jogásznak, és távollétében folytatják a tárgyalást.

A képviselőtől megtudtuk: a február elsején érvénybe lépő új büntető törvénykönyv szerint elévülnek azok a bűncselekmények, amelyekkel Marosán Tamást vádolják. Markó Attilára ez nem érvényes. „Az új Btk. eltérően bírálja el ugyanazt a bűncselekményt az egyszerű hivatalnokok (functionar) és a közhivatalnok (functionar public) esetében. Marosán hivatalnokként végzett közérdekű munkát a restitúciós bizottságban, én pedig közhivatalnokként” – magyarázta a politikus.

Első fokon jogtalannak ítélték a bírák a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatását a református egyháznak, és visszaélésért börtönbüntetést szabtak ki a restitúciós bizottság tagjaira. A Mikó-perben 2012 júniusában a buzăui törvényszék Markó Attilát, az RMDSZ jelenlegi képviselőjét, a restitúciós bizottság korábbi vezetőjét és Marosán Tamást, az Erdélyi Református Egyházkerület volt jogi tanácsadóját három-három év letöltendő szabadságvesztésre ítélte, Silviu Climet, a román igazságügyi minisztérium volt jogi tanácsadóját pedig három év felfüggesztett szabadságvesztésre. 

Kapcsolódók

Kimaradt?