Halasztással kezdődött a Mikó-ügy fellebbviteli tárgyalása

Halasztással kezdődött a ploiești-i táblabíróságra visszautalt Mikó-ügy fellebbviteli tárgyalása pénteken - tudta meg az MTI a bíróság sajtóirodájától.

Első fokon a bíróság jogtalannak ítélte a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatását a református egyháznak, és visszaélésért börtönbüntetést szabott ki a restitúciós bizottság tagjaira.

Miután a vádlottak, az egyház és a sepsiszentgyörgyi önkormányzat is fellebbezett, a másodfokú tárgyalás a ploiești-i táblabíróságon kezdődött, amely tavasszal a legfelső bíróságra utalta az ügyet arra hivatkozva, hogy tavaly decemberben az egyik vádlottat, Markó Attilát parlamenti képviselővé választották. A legfelső bíróság októberben úgy döntött, nem rá tartozik az ügy, és visszautalta azt a ploiești-i táblabíróságra.

A feleknek időközben kézbesített hivatalos indoklás szerint a képviselők és szenátorok esetében valóban a legfelső bíróság illetékes, de ez az első fokú eljárásra vonatkozik, amely ebben az esetben már lezárult, amikor Markó Attilát képviselővé választották. A legfelső bíróság szerint a vádlott státusának megváltozása nem teszi lehetővé, hogy az alapfokú ítélet elleni fellebbezésnél átugorjanak egy bírósági szintet, ezért a jogerős ítéletet a ploiesti táblabíróságnak kell meghoznia.

Az MTI értesülései szerint pénteken a fellebbezők, illetve ügyvédeik egyike sem jelent meg a  ploiești-i táblabíróságon, amely írásban benyújtott kérésüknek megfelelően döntött a halasztásról.

 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?