Ismét feljelenti az MPP Borboly Csaba tanácselnököt
Újabb feljelentést készül benyújtani a korrupcióellenes ügyészségre (DNA) Magyar Polgári Párt (MPP) Hargita Megye Tanácsának elnöke, Borboly Csaba ellen. Ez abból a szerda esti közleményből derül ki, amelyben az MPP „Szász Jenőék juttatták ügyészkézre Borboly Csabát” című írásunkra reagált.
Mint ismert, a maszol.ro ügyészségi iratok alapján feltárta, hogy Szász Jenő elnöki mandátuma idején Kovács Árpád András, a Hargita megyei önkormányzat MPP-frakciójának akkori vezetője a párt nevében 2012 márciusában feljelentette a DNA-nál a tanácselnököt. Ezt a volt frakcióvezető, illetve a tanácselnök ügyvédje is megerősítette lapunknak. Utóbbi elmondta: védence ellen több feljelentés is született, ezek egyike származott az MPP-től.
A párt székelyudvarhelyi, központi székházában megfogalmazott feljelentésről az MPP mindeddig hallgatott. Mi több, a polgáriak volt szóvivője, Molnár Miklós, akkori és jelenlegi megyei tanácsosa, Thamó Csaba, illetve Biró Zsolt jelenlegi pártelnök egyaránt azt nyilatkozták lapunknak, hogy cikkünk megjelenéséig nem is hallottak a feljelentéséről, nem tudják, hogy kik fogalmazták meg a bűnvádi panaszt. Thamó Csaba állításának ellentmond a volt frakcióvezető tanúvallomása, amely szerint a feljelentést a frakció kérésére (tehát nyilvánvaló tudomásával) nyújtotta be az ügyészségre.
Szerda esti közleményében az MPP szánalmas szerecsenmosdatási kísérletnek nevezte cikkünket. Arra nem térnek ki, hogy miért hallgattak a mai napig a tavalyi ügyészségi panaszukról, ám jelzik, hogy Borboly Csaba ellen „tucatnyi” feljelentés érkezett az ügyészségre, és megyei tanácsosaik éveken át nagyon sokszor figyelmeztetették a tanácselnököt a közpénzek elköltése körüli problémákra, az átláthatóság hiányára. Ugyanakkor közlik, hogy újabb feljelentést fogalmaznak meg Borboly ellen.
„A teljes igazság kiderítése, illetve a közpénzek elköltésének átláthatósága érdekében a Magyar Polgári Párt megyei tanácsosai kezdeményezni fogják az Állami Számvevőszéknél, illetve az Országos Korrupció-ellenes Ügynökségnél a további harminckilenc szerződés kivizsgálását is!” – fogalmaz a közlemény.
Biró: tényleg nem tudtam róla
Biró Zsolt, az MPP a maszol.ro megkeresésére elmondta: azért tartják szerecsenmosdatásnak a cikkünket, mert Borboly ellen tudomása szerint „tucatnyi” bűnvádi feljelentés született, és ezekből lapunk csak egyet ragadott ki, a polgári pártét. „Azt a látszatot próbálták kelteni, hogy az MPP erkölcstelenül járt el. A többi feljelentésről hallgattak” – magyarázta.
Arra a felvetésünkre, miszerint cikkünkben nem elsősorban a feljelentés tényét, hanem az ezzel kapcsolatos titkolózást kifogásoltuk, Biró kijelentette: „nem akarok mosakodni, de én tényleg nem tudtam a feljelentésről, a bűnvádi panasz benyújtásakor pedig még nem én voltam én voltam az MPP elnöke”. Arra a kérdésünkre, szerinte miként lehetséges, hogy állításuk szerint Hargita megyei párttársai sem tudtak a feljelentésről, azt válaszolta: „ezt az érintettektől kellene megkérdezni”.
Biró ugyanakkor megerősítette: az MPP ismét az ügyészséghez fordul, mert azt szeretné, ha a DNA kivizsgálná megyei utak felújításáról szóló, összesen 39 szerződést.