Feljelentői feltárása helyett nyugalmat szeretne Borboly Csaba
Borboly Csaba azzal a kéréssel fordult kedden blogján az újságírókhoz, hogy az ünnepek közeledtével biztosítsanak nyugalmat azoknak, akiknek „egész esztendejét tönkretette” az ellene és vádlott-társai ellen indult bűnvádi per.
Hargita Megye Tanácsának elnöke a maszol.ro „Szász Jenőék juttatták ügyészkézre Borbolyt” című írásunkra reagált, amelyben ügyészségi dokumentumokra hivatkozva feltártuk, hogy a politikust tavaly márciusban feljelentette a korrupcióellenes ügyészségen a Magyar Polgári Párt.
Borboly segítségnek nevezi, hogy bírósági tárgyalásait a sajtó nyomon követi, és nehezményezi, hogy a legutóbbi tárgyalása nem érdekelte a magyar médiát. „Ha ez az érdeklődés nem a tárgyalási nap vonatkozásában történik, hanem (..) olyan időszakban, amikor e kérdéssel nem foglalkozik senki, és innen-onnan megszerez (...) egy-két szaftosabb vallomást, majd csak úgy per hecc előáll ezzel-azzal, az nem a gombóc lenyelésében segít, hanem inkább növeli azt” – fogalmaz a politikus.