Székelyföldi parasztházának udvarán adott interjút Károly herceg

A Vad Kárpátok ismeretterjesztő filmsorozat péntek este sugárzott harmadik részében beszélt az első számú brit uralkodójelölt Románia értékeiről. A Travel Channelen közvetített dokumentumfilmben Károly herceg a székelyföldi Zalánpatakon vásárolt egyik parasztházának udvarán nyilatkozott a film készítőinek.

„Be szeretném mutatni, hogy miként lehet ezeket a házakat vendégfogadásra alkalmassá tenni, a hagyományost a modernnel ötvözve” – jelentette ki a trónörökös. Hozzátette, amiként szükség van a biodiverzitásra, úgy van szükség a kultúrák sokszínűségére is. „A globalizáció veszélye abból fakad, hogy mielőtt még észrevennéd, elveszíted a kulturális önazonosságodat” – magyarázta a herceg.

Romániában tapasztalt nagy gondnak tekintette, hogy az emberek elavultnak, értéktelennek gondolják a dolgaikat. „Eldobják a régi dolgokat és csak későn ismerik fel azok értékét” – magyarázta. Életbevágóan fontosnak tartotta a helyi közösségek megőrzését, a kisbirtokosi tulajdonosi rendszer fenntartását.

Úgy vélte, a romániai legelők egyediek Európában. „Ezek a román korona ékkövei. Lehet, hogy az itteni emberek nem látják, de Románia csodálatos ország, olyan kiváló emberekkel, akik nem adják fel. […] Az itt élő emberek sok mindenen mentek át, sok szenvedést, pusztítást láttak, életeiket tönkretették. Tartozunk nekik azzal, hogy utat találjunk egy jobb jövő felé, amely fenntartja a kultúrájukat, a hagyományaikat és az értékeiket” – jelentette ki Károly.

Hozzátette, a fejlődést Romániában sem lehet megállítani, de a siker kulcsa az lehet, hogy helyi emberek végezzék a munkát. Ők ugyanis nem akarják elpusztulva látni a saját környezetüket. Csak annak a módjait keresik, hogy javítsanak az életkörülményeiken a hagyományaikat megőrizve.

A Vad Kárpátok című brit ismeretterjesztő sorozat a Kárpátok gazdag élővilágát, és a térség kulturális örökségét népszerűsíti, a filmből két rész már korábban elkészült, pénteken a harmadik, utolsó részt mutatta be a Travel Channel, amelynek stábja máramarosi, bukovinai, királyföldi, fogarasi és székelyföldi helyszíneken forgatott.

Kapcsolódók

Kimaradt?