Az Egyesült Államok változatlanul kiáll az egyházi restitució mellett

Markó Attila, Sepsiszentgyörgy parlamenti képviselője szerdán délután találkozott Douglas Davidson rendkívüli követtel, az Egyesült Államok Külügyminisztériumának Holokauszt- és restitúciós ügyekért felelős megbízottjával. A magas rangú diplomata idén második alkalommal látogat Romániába azzal a céllal, hogy az egyházi és közösségi javak visszaszolgáltatásának helyzetéről és a Mikó-ügyről érdeklődjön.

A találkozó alkalmával Markó Attila elmondta, hogy látszólag kimozdult ugyan a holtpontról a visszaszolgáltatási folyamat, de akadozik, az ígéretekről és az elvárásoktól messze elmarad. Kevés döntés születik, késnek azok a kormányhatározatok, amelyek az ingatlanok rendeltetésének megőrzését szabályoznák. Ugyanilyen kilátástalan a kártérítési folyamat is, hisz még nem zárult le a földterületek felleltározása sem, ráadásul alig néhány hónappal a törvény elfogadása után máris módosítja azt a kormány.

Douglas Davidson az RMDSZ által javasolt egyházi ingatlantörvény sorsáról is érdeklődött. Markó Attila emlékeztetett: „a szenátus elutasította a javaslatunkat, jelenleg a képviselőházi bizottságokban tárgyalják, de nem sok sikerrel, ugyanakkor továbbra is elvárjuk, hogy a miniszterelnök betartsa ígéretét ezzel kapcsolatosan".

A Székely Mikó Kollégium pere szintén kiemelt téma volt a találkozón. „Az Egyesült Államok változatlan figyelemmel követi ezt az ügyet, és reméljük, hogy igazságos döntés születik" - fejtette ki a washingtoni diplomata. Markó Attila megköszönte az amerikai külügyminisztérium és a bukaresti diplomaták hozzáállását, és felhívta a figyelmet arra, hogy sajnos egyre nyilvánvalóbb, hogy az igazságszolgáltatás eszközzé vált a magyar közösség javai, szimbólumai, jogai ellen. „Ez már nem egy-egy ember személyes ügye, ez közösségünk elleni fellépés, ezért magát a jogállamiságot kérdőjelezi meg" - fejtette ki a képviselő.

Kapcsolódók

Kimaradt?