Szombaton csillagokat látnak a sepsiszentgyörgyiek

A háromszékiek szombaton nem csak konyakos üvegen és a szállodák homlokzatán nézhetnek csillagokat, hanem az égen is. A Vega Csillagvizsgáló Egyesület és a Közösségért Egyesület harmadik alkalommal szervezi a „Csillagászat mindenkinek” című rendezvényt, amelyre a Mikes Kelemen Líceum udvarán kerül sor szombaton délután 6 órától addig, míg van érdeklődő, számolt be lapunknak Csere Mihály.

A sepsiszentgyörgyi informatikus, amatőr csillagász szerint az akció egybeesik a nemzetközi „Figyeld a Holdat” című eseménnyel, ezért egy távcső a holdra lesz állítva, és a szervezők versenyt is szerveznek a résztvevőknek. A gyerekek meg kell figyeljék a holdat és azt le kell rajzolják, a legszebb alkotásokat díjazzák is. Emellett szombaton este megtekinthető lesz a Vénusz és Uránusz bolygó is.

Csere Mihály elmondta: tavaly októberben, amikor először szervezték meg a csillagászati napot, kellemesen csalódtak, hiszen több százan vettek részt az eseményen. A nagyszámú érdeklődő miatt már hagyománnyá vált a csillagászat napjának megszervezése Sepsiszentgyörgyön. Évente kétszer gyűlnek össze a csillagászat iránt érdeklődők, hogy együtt nyerjenek betekintést a világmindenség rejtélyeibe.

Tapasztalatok szerint a kezdő csillagvizsgálók meg kell szokják a „távcső-látást”, az űrködöket, galaxisokat nehezebben lehet felfedezni, de a Nap, a Hold és a Jupiter azok számára is rendkívüli látvány, akiknek nincs erre edzett szeme. Bár szombaton tiszta égbolt várható, de rossz idő esetére alternatív programokkal is készülnek, így meghívták Münzlinger Attila asztrofotóst, aki levetíti a Vega csillagvizsgáló és az EMCSE tagjainak fotóiból összeállított képanyagot.

A Csillagászat Napja egyébként „mozgó ünnep”, mely a holdfázishoz igazodik, általában az első negyedhez legközelebbi szombatra esik. Az eseményre a belépés ingyenes.

Kimaradt?