Egész éves rendezvénysorozat a Madéfalvi Veszedelem emlékére

Egész éves programsorozatot épít a Siculicidium emlékév köré jövőben Madéfalva község, a településen történt székely mészárlás 250-ik évfordulója alkalmából. A Madéfalvi Veszedelem kerek évfordulójára szervezett rendezvénysorozat hétvégén, október 11-én kezdődik és 2014. október 7-ig tart – ismertette a programot Szentes Csaba, Madéfalva polgármestere. A rendezvény első napján, pénteken Határőrség és székelység nevet viselő konferencia lesz, amelyen történészek tartanak bemutatókat a helyi közösségi házban, a Madéfalvi Veszedelemről, valamint annak előzményeiről. A meghívott politikusok pedig az elképzelés szerint párhuzamba állítják ezeket az eseményeket a jelen történéseivel. Az előadók között ott lesz Pál-Antal Sándor, nyugalmazott levéltáros (Marosvásárhely), Szőcs János történész(Csíkszereda), Nagy József doktorandusz hallgató (Gyergyóremete), Orbán Zsolt történelemtanár (Csíkszereda), valamint Ráduly Róbert Kálmán Csíkszereda polgármestere – ismertették a szervezők.

Szombaton huszárok elevenítik fel a községben a Madéfalvi Veszedelem történéseit, toborzót, illetve csatalajeleneteket fognak korhű viseletben bemutatni. Hozzájuk néptáncegyüttesek, illetve színjátszócsoportok kapcsolódnak, hogy a történelmi események felelevenítése még élethűbb legyen.

A rendezvénysorozat január 7-én folytatódik, amely során a Bukovinai Székelyek Országos Szövetsége Madéfalván tartja éves közgyűlését. Ezen kívül a Madéfalvi Veszedelem 250-ik évfordulóján gyalogtúrával, képzőművészeti kiállítással, tudományos tanácskozással, színházi előadással emlékeznek a történelmi eseményre. – Ez lesz az emlékév legkiemelkedőbb eseménye, amelyen ünnepélyesen megemlékezünk a vértanúkról Madéfalvi Veszedelem emlékére állított emlékműnél – ismertette a polgármester.

Június 6. és 10. között tartják a településen a Madéfalviak Világtalálkozóját, amelyet az éves Pünkösdi Búcsúval kötnek össze. Szentes Csaba elmondta, talán ez a legjobb alkalom arra, hogy hazacsalogassanak minél több elszármazott madéfalvit a településre, reményeik szerint az övék lehetne a legnépesebb keresztalja a csíksomlyói zarándoklaton. A világtalálkozó apropóján a napokban egy honlapot is elindítanak, amelyen majd regisztrálni, kapcsolatot tartani lehet az idegenbe szakadt madéfalviakkal.

A negyedik és egyben utolsó rendezvény jövő év szeptember  12. és 14. között a VI. Hagymafesztivál lesz, amelyen nagyon sok résztvevőre számítanak az előző évek tapasztalatai alapján.

A programsorozat célja elsősorban az ősök tetteire való emlékezés, továbbá a településhez való ragaszkodás kifejezése. Másodlagos cél a történelmi hagyomány beépítése a turizmusba, népszerűsíteni azokat az emlékhelyeket, amelyeket a következő években minél több turista látogathatna meg, akár hosszabb időre is.

„Azt is szeretnénk, hogy a Madéfalván élő emberek megismerjék a székelység valós történelmét, amely lehetőség is lehet arra, hogy az itt élő fiatalok kevésbé vágyjanak külföldre” – foglalta össze Madéfalva polgármestere, hozzátéve, hogy az lenne az igazi, ha Székelyföldön máshol is megünnepelnék a Siculicidium 250 éves évfordulóját.

Daczó Katalin, a rendezvény szakmai szervezője hozzátette, hogy az évforduló alkalmából januárban tematikus számmal jelenik meg a Székelyföld kulturális folyóirat, továbbá a tervek szerint a Kájoni János Megyei Könyvtárban és a Csíki Székely Múzeumban is tartanak majd tematikus rendezvényeket az évforduló alkalmából.

Kimaradt?