Dâncu: az RMDSZ-nek orrvérzésig kellene alkudoznia a régiókról

A közigazgatási átszervezés valódi tétje nem a régiók megrajzolása, hanem a decentralizáció, csakhogy ezt a bukaresti politikusok rosszul kommunikálják – jelentette ki Vasile Dâncu, a kormány régiósítási terveinek egyik kidolgozója az Erdélyi Riportnak adott interjúban.

A kolozsvári szociológus elmondta, a közigazgatási reform nem csak az alkotmánymódosítás csúszása miatt késik, hanem azért is, mert a kormánypárti politikusok a régiósítást a saját érdekeiknek szeretnék alárendelni. „Nap mint nap hallani honatyákat nyilatkozni arról, hogy márpedig X megyének Y megyéhez kell tartoznia. Mindegyikük arra gondol, hogy juthat pénzhez, tisztségekhez a közigazgatási átszervezés után” – magyarázta a szakember, aki korábban a Năstase-kormánynak is tagja volt.

Dâncu nem ért egyet az RMDSZ-nek azzal az álláspontjával, hogy a jelenlegi fejlesztési régiók túlságosan nagyok. Szerinte a magyar politikusok félelme az, hogy ha a jelenlegi fejlesztési régiók közigazgatási régiókká alakulnak, akkor ezek vezetőségében csökkenne az RMDSZ politikai ereje. „Ez az aggodalom érthető, de a paritás elvét alkalmaznánk a régiótanácsok felállításakor. Vagyis a régiót alkotó megyéknek, a lakosság számától függetlenül, ugyanannyi képviselőjük lesz a vezető testületben. Megpróbálunk mindenre megoldást találni” – fogalmazott.

Szerinte a kormánypárti politikusok rosszul kommunikálnak, amikor azt állítják, hogy a közigazgatási átszervezés uniós kötelezettség és segíti az uniós alapok lehívását. A régiósítás valódi tétje ugyanis nem a régiók határainak meghúzása lesz, hanem a decentralizáció, amit alkotmánymódosítás nélkül is meg lehet valósítani. „Jómagam a decentralizációt mindig a régiók elé helyeztem, mert az erőforrásaikkal hatékonyan gazdálkodó, erős helyi közösségek a fejlődés motorjai. A decentralizáció megvalósulása után a régiós integráció szükségszerűvé válik” – magyarázta.

Dâncu fölöslegesnek tartja az RMDSZ által tartott népszavazásokat a fejlesztési régiókról. „Az RMDSZ-nek szerintem népszavazások helyett orrvérzésig kellene a bukaresti politikusokkal alkudoznia a régiók kialakításának kritériumairól. A referendumok a választóknak szólnak, közelednek ugyanis az európai parlamenti választások” – jelentette ki a kolozsvári szociológus.

Kimaradt?